A védelmi miniszter szerint meglepték stratégiai eredményt értek el
Ganz is utalt az arab településeken történt zavargásokra, amelyek felszámolása szerinte ugyanolyan fontos, mint a Hamásszal szembeni háború megnyerése. „Az utóbbi napokban az izraeli hadsereg halálcsapdává változtatta a gázai alagúthálózatot. Ez stratégiai eredmény a Hamász elleni háborúban, amely meglepte őket” – vélekedett a védelmi miniszter. A Gázai övezetben megsebesült civilek nagy számáról Ganz azt mondta, hogy a nemzetközi joggal összhangban cselekedtek, és kijelentette, hogy egyetlen szuverén állam sem reagálna Izraelhez hasonlóan, ha egy terrorszervezet válogatás nélkül lőné polgárait.
Aviv Kochavi vezérkari főnök szerint a Hamász komoly hibát követett el azzal, hogy rosszul számolta ki Izrael válaszának erejét a rakétatámadásokra: Izrael súlyos károkat okozott az alagútrendszer mellett a Hamász rakétagyártásában is. A feszültség április közepén újult ki, ezúttal azért, mert zsidó telepesek Jeruzsálem keleti részén ki akartak költöztetni palesztin családokat otthonaikból, és a palesztinok tiltakoztak ez ellen.
Szintén fokozta a feszültséget, hogy izraeli rendőrök intézkedtek az Al-Aksza mecsetnél, a palesztinok emiatt is tiltakoztak. A Hamász hétfőn kezdte el rakétákkal támadni Izraelt, és ez váltotta ki az izraeli ellencsapást. Azóta a Hamász több mint kétezer rakétát lőtt ki, de túlnyomó többségüket az izraeli légvédelem elfogta. Izrael harci repülőgépei és tüzérsége pedig több száz célpontot támadott a Gázai övezetben, ahol mintegy kétmillió palesztin él.
(MTI)