Francia felmérés: Európa jobbra tart

2021. május 04. 18:14

Egy francia felmérés szerint a közvélemény Franciaországban és a nagyobb nyugat-európai országokban is egyre inkább jobbra tolódik.

2021. május 04. 18:14
null

„A bal-jobb tengelyen a politikai önpozicionálás az európai választók jobbratolódására világít rá” – állapította meg kedden közzétett tanulmányában az Alapítvány a Politikai Innovációért (Fondapol) elnevezésű francia kutatócsoport.

Folyamatosan növekszik a jobboldaliak aránya 2017 óta    

„Egy évvel a francia elnökválasztás előtt az a kérdés, hogy ezt a jobbratolódást a kormányzati jobboldal vagy pedig a szélsőjobboldal tudja kihasználni” – fogalmazta meg következtetését a Fondapol.    

A tanulmány szerint az elmúlt öt évben azon franciák aránya, akik a politikai színtéren magukat jobbra helyezik, folyamatosan növekedett,

a 2017-es 33 százalékról a jelenlegi 38 százalékra.

Ugyanezen időszakban a magukat baloldalinak vallók aránya stabil maradt, öt évvel ezelőtt 25 százalék volt, jelenleg 24 százalék.    

A többség szerint az iszlám fenyegetést jelent

A migrációt illetően a franciák 63 százaléka ellenez minden nyitottabb politikát, 62 százalékuk pedig egyetért azzal az állítással, hogy az iszlám fenyegetést jelent a köztársaságra. Ezt a félelmet a jobboldali szavazóknak 81, a baloldaliaknak 45 százaléka osztja.   

 A társadalom jobbratolódásának megállapítása ez esetben azt jelenti, hogy a választók olyan jobboldali kulturális értékeket vallanak, mint például – a kutatócsoport megfogalmazásában –

A tanulmány szerint a jobbratolódás minden vizsgált nagyobb európai társadalomban megfigyelhető: az olaszok 44 százaléka helyezi magát jobbra és 31 százalékuk balra, a britek 40 százaléka vallja magát jobboldalinak és 25 százalékuk baloldalinak, míg a németek 36 százaléka jobboldali és 26 százaléka baloldali a felmérés szerint.    

A Fondapol megbízásából a felméréseket az Opinion Way francia közvélemény-kutatóintézet január 20. és február 10. között

7603 nagykorú megkérdezésével készítette Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Nagy-Britanniában.      

Franciaországban egyébként a hétvégén született megállapodás arról, hogy a júniusi regionális választásokon a dél-francia Provence-Alpes-Cote d'Azur régióban közös listát indít a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Köztársaságiak (LR) és a francia elnök, Emmanuel Macron pártja, a Köztársaság lendületben (LREM). A jelenlegi kormányfő, Jean Castex, szintén az LR politikusa.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tidal_wave
2021. május 05. 18:39
Jó lenne, ha így lenne, de azért szkeptikus vagyok, különösen a Greta mellett menetelő huszonéves korosztályt látva...
kortárs
2021. május 05. 08:00
Pont emiatt a jobboldali szavazói fölény miatt döbbenetes, hogy Sorosék az álcivil szervezeteikkel, média és jogász terrorjukkal hogyan tudják hatalomba segíteni a neomarxista kisebbséget!
luisbathhelena
2021. május 05. 06:04
Bár így lenne. De ha az a jobboldal amit nyugaton látok-kösz nem. Az csak baloldal light.
nempolitizálok
2021. május 04. 20:52
Libsik, érezzétek meg az idők szavát, csengtek le. Természetesen demokrácia van, segítünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!