Amióta nem Donald Trump az elnök, a CNN nézettsége meredeken zuhan

2021. május 06. 21:11

A Fox Newst viszont egyre többen nézik.

2021. május 06. 21:11
null

A Rasmussen Reports közvélemény-kutató intézet telefonon és interneten, május elején készült országos felmérés eszerint a szavazásra hajlandó amerikaiaknak, akik rendszeresen figyelik a híreket, most már csak alig 25 százaléka nézi a balliberálisként számon tartott CNN kábeltelevíziós hírműsorait. A megkérdezettek 45 százaléka inkább a többnyire jobboldali álláspontokat és véleményeket tükröző Fox televízió híreire kíváncsi, 21 százalékuk pedig a radikálisan baloldaliként elkönyvelt MSNBC televíziót pártolja.

Ezek az adatok éles fordulatot jeleznek a négy esztendővel ezelőttiekhez képest, amikor Trump elnöksége aranybánya volt a CNN-nek”

– írta a Rasmussen Reports.

A New Jerseyben lévő intézet visszaidézte a 2017 tavaszán készített felméréseit is: 2017 júniusában például a kábeltévék rendszeresen hírfogyasztói körében a CNN nézettsége átlagosan 47 százalékos volt, míg a Fox tévé mellett a megkérdezettek 33 százaléka döntött. Az MSNBC nézettsége akkor 16 százalékos volt. Sok szavazó úgy fogalmazott a kutatóknak, hogy amióta Joe Bident beiktatták a hivatalába, a riporterek az új elnököt nem kérdezik olyan agresszívan, mint tették azt Donald Trumppal. Jelenleg erőteljes a bizalmatlanság a politika tartalmú hírek iránt. A megkérdezettek több mint fele (53 százaléka) úgy gondolja, hogy – a  Rasmussen megfogalmazásában – az újságírók az új elnök „zsebében vannak”.

(MTI)

Nyitókép: Jaap Arriens / NurPhoto / AFP

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsaturnuzs
2021. május 09. 21:53
Az MSNBC nézettsége több, mint 50%-ot erősödött. A Foxé alig több, mint egyharmaddal. A szélsőségek erősödnek, és nem csak a tévécsatornáknál.
Oliver89
2021. május 07. 22:12
csak ezt ne
Tidal_wave
2021. május 07. 14:29
A CNN egész jó csatorna volt még a '90-es években, meg még talán 15-20 éve is, de Obama alatt elkezdtek elkurvulni. Legutóbb 2 éve néztem őket, amikor Trump és Orbán közös sajtótájékoztatót tartottak. Utána három műsorvezető a stúdióban (egyik sem volt WASP, még véletlenül sem) fél óráig a ballibsi mantrát nyomta, miszerint Orbán megszünteti a szabadságot, és hogy Trump hibát követett el, amikor fogadta, bezzeg Obama meg nem... Köpedelem.
Pierre
2021. május 07. 14:23
minden felfokozott politikai esemeny (ld: elnokvalasztas) utan visszaesik a hircsatornak nezettsege.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!