Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Heiko Maas csütörtökön Koszovóba, pénteken pedig Szerbiába látogatott, és arra kérte a feleket, találjanak megoldást a fennálló viszonyra, és rendezzék kapcsolatukat.

A két ország kapcsolatának mihamarabbi rendezésére szólította fel Szerbiát és Koszovót Heiko Maas német külügyminiszter pénteken. A német diplomácia vezetője csütörtökön Koszovóba, pénteken pedig Szerbiába látogatott, és arra kérte a feleket, találjanak megoldást a fennálló viszonyra, és rendezzék kapcsolatukat.
és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A két fél között 2013-ban kezdődött a kapcsolat normalizálását célzó párbeszéd, ám előrelépés nem történt, noha a kapcsolat rendezése mindkét fél európai integrációjának a kulcsa.

Belgrádban Heiko Maas kiemelte: itt az ideje folytatni a normalizációs folyamatot. Nemcsak a látszat kedvéért kell fenntartani a párbeszédet, hanem eredményeket is el kell érni – fogalmazott a német külügyminiszter, majd hozzátette: Németország kész segíteni a tárgyalásokat.
Szerbia is kész arra, hogy folytassa a tárgyalásokat – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb elnök a közös sajtótájékoztatón. Mint mondta, kompromisszumos megoldásra van szükség. „Nincs szükség befagyasztott konfliktusokra, mert azokat könnyen ki is lehet olvasztani” – fogalmazott a szerb államfő, és azt hangsúlyozta, a szerbek érdeke az, hogy az albánokkal békében éljenek.
(MTI)
Fotó: MTI/EPA/Valdrin Xhemaj