A Human Rights Watch szerint Izrael apartheid állam

2021. április 28. 08:49

A szervezet szankciókat sürget.

2021. április 28. 08:49

Az amerikai Human Rights Watch (HRW) nevű civil szervezet 43 éves történetében először vádolta meg Izraelt az apartheid bűntettével – írja a Neokohn a The Jerusalem Post cikkére hivatkozva.

Izrael kimerítette a Római Statútumban meghatározott apartheid bűncselekmények jogi definícióját – áll a szervezet kedden megjelenő, 213 oldalas jelentésében.

A HRW felszólította az ENSZ-t, hogy ellenőrizze az állítást, majd alkalmazzon fegyverembargót Izrael ellen,

amíg nem tesznek ellenőrizhető lépéseket az ilyen bűncselekmények megszüntetésére.

„Jelentős hangok évek óta figyelmeztetnek arra, hogy az apartheid már a sarkon van, ha Izrael palesztinok feletti uralma nem változik” – mondta Kenneth Roth, a HRW ügyvezető igazgatója hétfőn a jelentés megszületését megelőző sajtóközleményben. „Ez a részletes tanulmány azt mutatja, hogy az izraeli hatóságok már befordultak ezen a sarkon, és ma már az apartheid és az üldözés emberiesség elleni bűncselekményeit követik el” – mondta.

A baloldal szerint túllépték a határt, a jobboldal tiltakozik

„Miközben a világ nagy része Izrael fél évszázados megszállását átmeneti helyzetként kezeli, amelyet az évtizedekig tartó ’békefolyamat’ hamarosan rendbe fog hozni, a palesztinok ottani elnyomása elérte azt a küszöböt és állandóságot, amely megfelel az apartheid és az üldözés bűncselekmények definícióinak” – mondta Roth. A B’Tselem izraeli baloldali nem-kormányzati szervezet (NGO) januárban tett hasonló nyilatkozatot.

A jobboldali izraeli NGO Monitor elítélte az apartheid-vádakat, mondván, hogy azok egy nagyobb globális kampány részei, amelynek célja Izrael lejáratása, és zsidó államként való identitásának aláásása.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rollotomasi
2021. április 28. 11:28
Évek óta egyre egyértelműbben látszik, hogy az amerikai hipokrita zsidó pénzügyi körök kiadták Izrael államra a kilövési engedélyt. Ilyen régebben nem fordulhatott volna elő, hogy egy Roth nevű ember ekézze a hitsorosait. Persze az amerikai zsidók nagy részénél a vallás már csak póz, új Istenük pedig a pénz. Ők most az USA igazi urai.
civis72
2021. április 28. 11:14
Szerencsére Bidé óta az USA problémái megszűntek
matykox
2021. április 28. 11:14
Na és. Jól teszik.
balbako_
2021. április 28. 10:30
Lesz még antiszemita is, ha nem paríroznak Soroséknak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!