Bíróság elé állítják Matteo Salvinit

2021. április 17. 17:12

Salvini: „Bíróság elé állítanak, mert megvédtem a hazámat? Emelt fővel vállalom az olaszok nevében is, első Itália!”

2021. április 17. 17:12
null

Bíróság elé állítják Matteo Salvini volt olasz belügyminisztert, a Liga párt vezetőjét a spanyol Open Arms civil hajó fedélzetén érkezett 147 migráns feltartóztatásáért – jelentették be a szicíliai Palermóban szombaton az előzetes bírói döntést, amely megalapozottnak tartotta az ügyészség vádemelési kérelmét.

Salvini közösségi oldalán hangoztatta, hogy a haza védelme minden állampolgár szent kötelességének számít. „Bíróság elé állítanak, mert megvédtem a hazámat? Emelt fővel vállalom az olaszok nevében is, első Itália!” – írta a legnagyobb olasz párt vezetője. Az Open Arms hajója 2019 augusztusában 21 napig várakozott Lampedusa vizein. Ez az első bírósági eljárás, amelyet egy civil hajó feltartóztatása miatt indítottak Salvini ellen. Az ügyészség többek között túszejtéssel vádolja a volt minisztert, aki tizenöt évig terjedő börtönbüntetést kaphat. Az első tárgyalást szeptember 15-re tűzték ki. Enrico Letta, a baloldali Demokrata Párt főtitkára szolidaritását fejezte ki az Open Armsnak.

(MTI)

Fotó: Földházi Árpád, Mandiner

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2021. április 25. 15:36
Ha becsúkják, tényleg az volt a cél, ha ennek köszönhetően választást nyer, nos, akkor az volt.
Válasz erre
0
0
olajfa1
2021. április 18. 09:18
"MONDJ IGAZAT, S BETÖRIK A FEJED!"...
Válasz erre
3
0
tölgy
2021. április 18. 08:56
"Bíróság elé állítják Salvinit.... előzetes bírói döntés" Itt a látható eredménye a zeju által oly demokratikusnak tartott olasz bírói reformnak! (a bírói kart lecserélték libsibolsináci identitású egyedekre) És... és most már érthető, hogy az ugyanazon időszakra tehető bírósági változtatásokat miért nem engedte meg nálunk a zeju, valamint miért "demokráciaellenes" a lengyel változás az igazságszolgáltatás terén.
Válasz erre
5
0
geyza1947
2021. április 18. 08:12
Szerintem Salvini nagyon rosszúl kezelte azt a helyzetet és nem csodálkozgat ha ezért felelnie kell.
Válasz erre
0
5
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!