Kicentizi Donald Trump: az utolsó percre tartogatja az év dobását az amerikai elnök

Ez lenne az elnök eddigi legnagyobb külpolitikai eredménye.

A közös együttműködés lehetőségeit vitatta meg a koronavírus-világjárvány kezelésének terén Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Orbán Viktor kormányfővel és Andrej Babis cseh miniszterelnökkel csütörtökön Jeruzsálemben.

Közös sajtótájékoztatójukon Netanjahu elmondta, több ötlet napirendre került, köztük például a „zöld útlevelek”, vagyis a koronavírus elleni beoltottságot bizonyító igazolványok elfogadása. Az izraeli kormányfő rámutatott, hogy Izrael már több országgal megegyezett a szabadabb utazást lehetővé tevő digitális immunitásigazolások kölcsönös elfogadásáról, és úgy vélte, fontos lenne Magyarországot és Csehországot is hozzáadni ehhez a körhöz.
A hármas csúcstalálkozón részletesen tárgyaltak arról is, miként vonhatnák be Magyarországot és Csehországot az Izraelben tervezett nemzetközi vakcinagyártásba.

„Együtt többre vagyunk képesek” – fogalmazott az izraeli miniszterelnök.
Netanjahu közeli személyes barátjának nevezte mind a magyar, mind a cseh kormányfőt. Nagyrabecsülését fejezte ki amiatt, hogy mindkét ország missziót nyitott Jeruzsálemben, és igaz barátokként segítenek Izraelnek a nemzetközi porondon is.
(MTI)
Fotó: Orbán Viktor, Facebook