Mi lesz a francia köztársasági eszmével?

"Miközben a francia kormány verítékes küzdelmet folytat a koronavírus által előidézett gazdasági válság kezelése és az „újranyitást” lehetővé tevő tömeges oltás felgyorsítása érdekében, a belpolitikai színtér mellékterein is fajsúlyos változások zajlanak. A Nemzetgyűlés ugyanis első olvasatban, heves vitákat követően február 16-án fogadta el azt a történelminek mondható törvényjavaslatot, amelyet a kormányzat az iszlamista terrortámadásokra reagálva még tavaly decemberben terjesztett elő a társadalomban egyre inkább elharapódzó iszlám szeparatizmus visszaszorítása érdekében. A törvényjavaslat elfogadásához ugyanakkor a Szenátus jóváhagyásának megszerzése is szükséges, a mérsékelt jobboldal által uralt felsőház azonban az eddigi fejlemények alapján várhatóan jelentős változásokat fog eszközölni. Ezzel a Francia Köztársaság, mint az „egy és oszthatatlan” politikai entitás jövőjéről szóló vita a 2022-es elnökválasztásra készülő pártok első összecsapásainak területévé vált."

(...)

"A francia politikai retorika újbóli eldurvulását azonban legjobban Marine Le Pen és az általa vezetett Nemzeti Tömörülés (RN) testesíti meg, ők ugyanis ragaszkodva az eddig jól bevált „bonyolult kérdés, egyszerű megoldás” logikájukhoz, ab ovo szigorúbb fellépést, vagy ahogy a médiában hangoztatják, „ teljes tilalmat” rendelnének el a szélsőséges iszlamizmus mindenféle társadalmi megnyilvánulási formájával szemben. Persze azt, hogy ez pontosan mit is jelent, azóta sem definiálta senki, mint ahogy ez Le Pen és a törvényjavaslat felett bábáskodó belügyminiszter, Gérald Darmanin rendkívül idegpróbáló televíziós vitájából is kiderült."

(...)

"Összességében tehát azt láthatjuk, hogy a technokrata alapbeállítottságú kormánypártokkal szemben – a politikából kiégő korábbi szocialista és konzervatív pártok által hagyott űrben – a politikai paletta két szélén egy radikális nativista (Le Pen) és antikapitalista (Mélenchon) erőtér emelkedik ki, amely kritikus mértékben polarizálja a belpolitikai szóhasználatot és motivációkat."

(...)

"A törvénycsomag így elsősorban csak olyan széles társadalmi elvárásokat tükröző korlátozásokat és szigorításokat tartalmaz, amelyek ugyan heves tiltakozásokat nem váltanak ki a muzulmán szervezetek részéről (nem úgy, mint a keresztény egyházak esetében, amelyek heves tiltakozását a sajtó agyonhallgatja), de a kialakult helyzetre sem tudnak gyógyírt nyújtani. Szankciókkal és a politikai ellentábor üres szólamaival ugyanis önmagában nem lehet társadalmi kohéziót teremteni, vagyis például csökkenteni azok arányát, akik a muszlim tradíciókat a köztársasági alkotmány rendelkezései elé helyezik, amilyennek jelenleg a 25 évnél fiatalabb muzulmán lakosság 74 százaléka minősül (!). Ehhez többek között versenyképesebb köznevelésre, aktivitásra sarkalló szociális rendszerre és a jelenleginél erősebb gazdasági növekedésre lenne szükség, amire persze az aktuális törvénykezés nem terjed ki. Ehelyett sokkal inkább úgy tűnik, hogy Franciaország, az „egy és oszthatatlan” köztársaság megmentéséért vívott küzdelem már most magában hordozza a szétesés rémképét."