Eltörölte a halálbüntetést Virginia

2021. március 25. 06:34

Virginia ezzel az elsőként határozott így az Egyesült Államok déli államai közül.

2021. március 25. 06:34
null

A lépés hatalmas fordulat annak az államnak a történetében, amelyben a legtöbb elítéltet végezték ki az amerikai államok közül. A demokrata párti kormányzó a Jarrat városi Greensville büntetésvégrehajtási központ előtt írta alá a törvényt, miután megtekintette a börtön kivégzőhelyiségét, amelyben 1991-es megnyitása óta 102 embert végeztek ki.

Ralph Northam az ünnepélyes eseményen hangsúlyozta, hogy a halálos ítéletet aránytalan mértékben alkalmazták a fekete emberekkel szemben, és egy olyan, hibás igazságszolgáltatási rendszer terméke, amely azt gyakran tévesen alkalmazza. Emlékeztetett rá, hogy 1973 óta országosan több mint 170 halálra ítéltet engedtek szabadon, miután ártatlannak bizonyultak. Felidézte annak a fekete férfinek, Earl Washington Jr.-nak a történetét is, akit 1984-ben Virginiában nemi erőszakért és gyilkosságért ítéltek el tévesen, és több mint 17 évet ült a börtönben, mielőtt felmentették, kilenc nappal a kitűzött kivégzése előtt.

A halálbüntetés eltörlését a Demokrata Párt vitte keresztül az állami törvényhozásban, ahol már második éve van többségben mindkét házban. Főleg azzal érveltek a demokraták, hogy a büntetést aránytalanul többször szabták ki színesbőrűekre, elmebetegekre és szegényekre. A republikánus pártiak ezzel szemben azzal érveltek, hogy ezáltal nem lehet majd minden esetben igazságot szolgáltatni az áldozatoknak és családtagjaiknak, valamint hogy vannak olyan kegyetlen bűncselekmények, amelyek halálbüntetést érdemelnek.

Az egyesült államokbeli halálbüntetéseket nyilvántartó információs központ adatai szerint Virginiában annak brit gyarmati ideje óta csaknem 1400 halálbüntetést szabtak ki és hajtottak végre, a legutóbbit 2017-ben. E pillanatban két férfi van halálsoron az államban, az ő halálbüntetésüket életfogytig tartó börtönbüntetésre fogják változtatni, és soha nem szabadulhatnak majd ki.

(MTI)

Nyitóképen: Virginia állam kormányzója, Ralph Northam. Fotó: Eric Baradat / AFP

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vastaps
2021. március 25. 15:30
...zurgenek' olyan a nyaka ,mint akit felakasztottak, majd levagtak.
Karbantartó9
2021. március 25. 12:32
eltörölte... Sőt, az antifa és a blm aktivisták jutalmat is kapnak ezentúl, elég a skalpot megmutatni.
nempolitizálok
2021. március 25. 12:31
Fellélegezhet a sok néger.
VeJoLa
2021. március 25. 10:48
A halálbüntetés megszüntetése akkor is üdvözlendő, ha a demokraták eredménye. Az esküdtek könnyen megvezethetők, így csak pénz/vagy hatalom kérdése az ítélet, és ha az halál, soha nem is orvosolható a tévedés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!