Fegyveres támadás készülhet a Capitolium ellen

2021. március 03. 21:06

Az amerikai törvényhozás, a Capitolium rendőrsége közölte: olyan hírszerzési információhoz jutott, amely szerint egy fegyveres csoport készül betörni a Capitolium épületébe csütörtökön.

2021. március 03. 21:06
null

A szerdán nyilvánosságra hozott közleményben nem nevezték meg a szervezetet, mindössze egy „azonosított milíciacsoportként” írták le. A capitoliumi rendőrség tudatta: „együttműködik a helyi, állami és szövetségi ügynökségekkel, hogy elejét vegye bármilyen fenyegetésnek a Capitoliummal szemben”, hozzátéve, hogy „komolyan veszik a hírszerzést”.    

Donald Trump volt amerikai elnök hívei január elején megrohamozták a Capitoliumot

azt követően, hogy Trump nagygyűlést tartott a közelében. A törvényhozásban éppen a novemberi elnökválasztás eredményét készültek hitelesíteni. A támadásban öten életüket vesztették, köztük egy rendőr. A demokrata többségű képviselőház – a nagygyűlésen mondott, gyújtó hatású beszéde miatt – lázadás szításának vádjával alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) indított Trump ellen, akit azonban a szenátus végül felmentett.    

Az igazságügyi minisztérium több mint 300 ember ellen emelt vádat az ostromban való részvételéért.

A letartóztatottak között voltak az Oath Keepers, a Three Percenters és a Proud Boys nevű szélsőséges jobboldali csoportok tagjai is. Az Oath Keepers és a Three Percenters fegyveres milíciacsoportok.

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/Samuel Corum

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZXX
2021. március 04. 21:00
Én azt hallottam, hogy nem egy, hanem három fegyveres csoport készül betörni.
mokány
2021. március 04. 19:52
A jakobin malterkeverők keveslik a január elejei bulit.
Hájas Gerzson a buzik megríkatója
2021. március 04. 12:57
Bástya elvtársat már meg se akarják ölni?
crydog
2021. március 04. 12:29
A Reichstag újra kigyullad majd?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!