Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Ismét robbanásszerűen emelkedik az új fertőződések száma Németországban – mondták egészségügyi vezetők pénteken Berlinben.
Lars Schaade, a Robert Koch országos közegészségügyi intézet elnökhelyettese (RKI) elmondta, hogy a harmadik járványhullám megindulása főleg a B.1.1.7 jelzésű, úgynevezett brit vírusváltozat előretörésének tulajdonítható.
Kiemelte: nem a veszély enyhülését jelzi, hogy a második hullámhoz képest nagyságrendekkel kisebb a napi halálos áldozatok száma, és nem szabad elhanyagolni a védekezést arra hivatkozva, hogy az oltási kampány révén mind többen szereznek védettséget a leginkább veszélyeztetett idős korosztályokban. Csak a járvány szerkezete változik. Máris egyre több a fiatal a kórházba kerülő és az intenzív ellátásra szoruló fertőzöttek között, és biztosra vehető, hogy számuk tovább emelkedik, mert az új fertőződések számának növekedését mindig néhány hetes késéssel követi a súlyos esetek és a halálos áldozatok számának növekedése.

Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter aláhúzta: őszintén meg kell mondani az embereknek, hogy
Nincs vége a lazításnak
Ezért nem lehet tovább folytatni a járványügyi korlátozások lazítását, sőt nagyon valószínű, hogy ismét szigorításokra lesz szükség – tette hozzá a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, utalva arra, hogy a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői március 22-én ismét egyeztetnek a védekezés rendszerének alakításáról. Az egyik legtekintélyesebb német epidemiológus, Karl Lauterbach szociáldemokrata (SPD) parlamenti (Bundestag-) képviselő, a bostoni Harvard Egyetem közegészségügyi intézetének (HSPH) docense hangsúlyozta:
„akárhogy csűrjük-csavarjuk, vissza kell állítani az országos zárlatot”,
mert a járvány alakulását meghatározó új mutációk sokkal erősebben fertőznek – hatásukra a vírus reprodukciós rátája 1,3-ra emelkedik, vagyis 100 fertőzött 130 embernek adja át a kórokozót –, ami azzal jár, hogy 10-14 naponta megduplázódik a napi új fertőzöttek száma, és rövid idő alatt túlterhelődik az ellátórendszer.
Nő a halálozási ráta
Ráadásul az intenzív osztályokra még nagyobb teher nehezedne, mint az első és a második hullámban, mert a betegek fiatalabbak, akik az időseknél nagyobb eséllyel élik túl a vírus okozta betegséget (Covid-19), de hosszabb ideig szorulnak intenzív kezelésre.
A fiatal felnőtt fertőzötteknél nem is az elhalálozás a legnagyobb kockázat, hanem az úgynevezett hosszú Covid, a vírus leküzdése után még hónapokig tartó tünetegyüttes, amelynek legfőbb jellemzője az állandó levertség. A hosszú Covid egyelőre gyógyíthatatlan, és „betegségcunami” módjára söpör végig Németországon – mondta Karl Lauterbach, kiemelve, hogy a 2020-ban megfertőzöttek között rengetegen vannak, akik még mindig nem tudtak teljesen visszaállni a munkába.
és jelentőségéhez képest nagyon keveset beszélnek róla Németországban – húzta alá a CDU-val és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) együtt kormányzó szociáldemokraták politikusa.
(MTI)