„Az Európai Néppárt (EPP) jogállamisági és vezetési válságban szenved egyszerre. Ebben minden érintett egyetért. Az olyan országokból származó balliberálisok, mint például az adómocsár Luxemburg ugyanúgy, mint a Fidesz jobboldali konzervatív erői. A két szék között pedig az olyan pártok találhatók, mint a német keresztény uniópártok (CDU/CSU), amelyek egyszerre hivatkoznak liberális és keresztény értékekre. Ez a konfliktus most a néppárti frakció alapszabályának jogilag rendkívül problémás módosításában kulminált. Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor erre a Fidesz európai parlamenti képviselőinek a néppárti frakcióból való kivonásával reagált.”
(…)
„Ebben a vitában az Európai Néppárt elvesztette saját magát, és viharos sebességgel összehívott egy inkvizíciós tanácsot, amelynek nem volt más a feladata, mint hogy a frakció alapszabályának megváltoztatása, Lex Fidesz segítségével büntetőhadjáratot vezessen Orbán ellen. Ebben a tanácsban gondosan összeválogatott Orbán-ellenes politikusok domináltak, nehogy véletlenül valamely objektív szempont megzavarja őket a döntésben. Ennek ellenére Orbán, a tőle megszokott gyorsasággal, egy gyújtó hangú levélben reagált Webernek a fejleményekre, amelyben bejelentette, hogy a Fidesz haladéktalanul kilép a Néppárt frakcióból, ha a módosítást megszavazzák. És így is történt.
Nyilván Weber és társai számára a legkényelmesebb megoldás az lenne, ha távozásra kényszerítenék Orbán Viktort, egyes radikálisabb luxemburgi ellenfelei legszívesebben teljes politikai karanténban látnák őt, kizárva a Néppártból és mindjárt az EU-ból is. E cél eléréséhez számukra minden eszköz megengedettnek tűnik. A Fidesz távozásával egy időben a teljes konzervatív szárny meggyengülne az Európai Néppártban, ha nem lenne akár mindjárt teljes hallgatásra is kényszerítve. Hiszen ezek után mindenkire hasonló sors várhat, aki valami nem tetszőt mer mondani. Más a véleményed? Kifelé!”
(…)
„Amennyiben a Néppárt vezetősége megsérti az alapvető jogelveket, nemcsak a számára nem kedves fideszes képviselőket bünteti, hanem szabad utat enged a további politikai inkvizíciós eljárásoknak a kényelmetlennek tartott képviselőcsoportokkal szemben.”