Joe Biden tisztviselői „félig állandó puha oldalú struktúrának” írták le a migránstábort

2021. február 07. 16:27

A Joe Biden-féle minisztérium az újra megnyitott, migráns gyerekeknek állított sátortábort „ideiglenes beérkező-gondozónak” nevezi.

2021. február 07. 16:27
null

Joe Biden elnök újranyitja a migráns gyermekek elhelyezésére szolgáló, korábban élesen bírált létesítményeket, amelyekben a gyermekek fogdai és katonai tábori körülmények között lesznek az amerikai-mexikói határon. Ezt a tényt a fősodratú média most különböző eufémizmusokkal igyekszik palástolni, mivel alig pár hónapja éles bírálatokkal illette Donald Trump kormányát a rendelkezés embertelensége miatt. Az Egészségügyi és Humánügyi Minisztérium kedden közleményt adott ki

A történet előzménye, hogy a 2020-as kampány során többen vádolták Donald Trump kormányát, hogy embertelenül bánik a mexikói határon elfogott gyermekekkel. Egy fényképet is terjesztettek, amelyről azonban kiderült, hogy 2014-ben, Barack Obama elnökségének ideje alatt készült. 

A gyerekeket azért választják külön szüleiktől az amerikai hatóságok, mert olyan felnőttek oldalán lépnek be az országba, akiket bűncselekmény miatt korábban őrizetbe vettek. A gyerekek ezért ahelyett, hogy szüleikkel együtt börtönbe kerülnének, átmeneti létesítményekbe mennek, amelyek azonban korábban gyorsan meg is teltek. Ez már Obama elnöksége alatt is így volt, a rendelkezés változatlan maradt Donald Trump négy éve alatt, kedden pedig kiderült, hogy Joe Biden sem fog változtatni rajta. Sam Vinograd, az Obama-kormány Nemzetbiztonsági Tanácsának egykori tagja szerint

az elválasztások a gyermekek védelmét szolgálják, mivel sok esetben maguk is emberkereskedelem áldozatai.

A média azonban nem ugyanúgy kezeli Joe Bident és DonaldTrumpot.

A New York Times a héten cikket írt a helyzetről: „Elválasztott családok: súlyos örökséget kapott Trumptól Biden” címmel. A lap arról számolt be, hogy az elszakított családok most szenvedéseik kompenzációjaként „pénzbeli kártérítést, mentálhigiénés szolgáltatásokat és zöld kártyákat” követelnek.

A Biden-kormányzat kedden kiadott közleményében bikkfanyelven megfogalmazott eufémizmusok mögé kívánja bújtatni a rendelkezést. 

„Kezdetben a Carrizo Springs beli ICF (menekülttábor) körülbelül 700 gyereket fog elhelyezni „kemény oldalú szerkezetekben” (ez a korábban ketrecnek hívott rácsos fogda).

„Szükség esetén további „félig állandó, puha oldalú kapacitás” is hozzáadható” (ez röviden a katonai sátor eufémizmusa).

„Az ORR a gyermekeknek a kemény oldalú struktúrákba helyezését részesíti előnyben a félig állandó struktúrákkal szemben” (értsd: inkább zárják őket továbbra is „rácsok mögé”, mintsem, hogy sátorokban szállásolják el őket). 

Fotó: MTI/EPA/EFE/Luis Torres

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
olajfa1
2021. február 08. 09:14
Milyen újabb szép nevet tudtak adni az ál.liberálbolsik a FASIZMUSNAK! Mert az ál-liberálbolsi fasizmus AZ NEM LEHET FASIZMUS! AZ NEM LEHET RASSZISTA ÉS GYŰLÖLKÖDŐ!!! AZ CSAK "FÉLIG ÁLLANDÓ PUHA OLDALÚ STRUKTÚRA" lehet! Aztán ha ez a CSAK "FÉLIG ÁLLANDÓ PUHA OLDALÚ STRUKTÚRA"... nem elég... akkor jön a "HÁROMNEGYED állandó FÉLKEMÉNY oldalú struktúra"... aztán ha az sem elég és a fal még nem adta nektek eléggé a "másikat" akkor jön a "TELJESEN KITELJESEDETT ÁLLANDÓ KÖRKÖRÖS STRUKTÚRA"... azaz a szálinista-FASIZMUS!... "FELSŐ HATÁR A CSILLAGOS ÉG"...
DrPepper
2021. február 07. 19:41
Na jó, de Trump merő gonoszságból használta a kemény oldalú struktúrákat, Biden meg emberbaráti szívjóságból.
Mr. Sarah Kaufmann
2021. február 07. 18:59
Nyitott kommunák kellenek. Debrecenben is ilyen kellett volna, csökkentette volna a menekültek frusztrációját.
silenceCZ
2021. február 07. 18:30
ez az elmebaj még meddig fokozható?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!