Újévi ajándék (avagy válaszféle Weber úrnak)

„Az ajándékot Manfred Webertől, az erkölcsi etalon uniós képviselőjétől kaptuk. Még az óév utolsó napjai egyikében, de nyilván a jövőre szólóan is. A különös életpályájú úr ugyanis azt közölte velünk, magyarokkal, hogy tévúton járunk. Orbán Viktor miniszterelnök – amúgy már nem először – válaszra méltatta ezt a különös erkölcsű embert.

Lassan már megszoktuk ugyan, mégsem lehet belenyugodni, hogy az emlegetett úr és jó néhány társa Magyarországot bíráló mondataira hiá­ba adunk választ, hiába sorolunk fel akárhány ellenőrizhető konkrétumot, amelyek mindegyike cáfolja a Weber által jellemzett tévutat, úgy tűnik, az Európai Unió korifeusai, Weber úrral egyetemben tévedhetetlennek vélik magukat, s eszük ágában sincs figyelembe venni a cáfolatokat. Ezt nevezik ők demokráciának. Megrögzött civilként meg kell említenem, hogy egy miniszterelnöknek értelemszerűen más az érvrendszere, mint egy politikával csak az újságok hasábjain találkozó polgárnak. Mégis, hadd legyen jogunk minősíteni a karrierista Weber bírálatait a magunk civil módján.

Nos, meg kellett élnünk, hogy szinte csatlakozásunk óta támadják az unió okosai azt az elvet és gyakorlatot, miszerint mi meg akarjuk őrizni nemzeti identitásunkat. Soha senki a magasságos unióból meg nem magyarázta nekünk, miért is bűn ez? Soha, senki meg nem indokolta, mi lenne (nekünk, nem nekik) jó abban, ha – feladva nemzeti önállóságunkat – egyesülnénk az unió számos államával egy katyvasztársadalomban, mely már euró­painak nem is nevezhető, legfeljebb csak földrajzi elhelyezkedése miatt. Miért kellene nekünk az egyre sokasodó mecsetek, a folyton támadott s már jórészt zárva tartott templomok árnyékában, a szinte rendszeres terrortámadásoktól rettegve élnünk, mint teszik ezt a »művelt Nyugat« polgárai? Mitől tévút ez? Mi erre a válasza, Weber úr?

Ajánlom, vegye a fáradságot, és cáfolja meg például Rab Irén úrhölgy és Georg Spöttle úr Magyarországon megjelenő és Németországról szóló újságcikkeinek valóságtartalmát, netán a rejtélyes halált halt Udo Ulfkotte könyveinek állításait, amelyek mindegyike tényeken alapul, s amelyeket a magyar sajtóban rendre olvashatunk. (Ők ugyanis jól ismerik a német társadalmat, a német valóságot.) Ezek az írások márpedig azt bizonyítják, hogy önöknek a saját házuk táján kellene keresgélniük, avagy, miképp a magyar közmondás szól, söprögetniük, már ami a német hétköznapi valóságról szóló híreket illeti.”