Trump azt ígéri, hogy kísérteni fogja Bident

2021. január 13. 07:24

Az amerikai elnök kijelentette, hogy nem tart a menesztésétől.

2021. január 13. 07:24

Az amerikai alkotmány 25. kiegészítése, amely alapján lehetőség van felmentésére, nem jelent rá veszélyt, viszont kísérteni fogja Joe Biden megválasztott elnököt – jelentette ki Donald Trump leköszönő amerikai elnök a déli határfal texasi Alamóban lévő szakaszánál tett látogatásán kedden.

A 25. kiegészítés nulla veszélyt jelent rám, de vissza fog térni, és kísérteni fogja Joe Bident és kormányzatát – hangsúlyozta az elnök a szigorú bevándorlási politikája jelképévé vált falszakasz előtt. „Ahogy a mondás tartja, légy óvatos kívánságaiddal” – tette hozzá a Capitolium épületének ostroma miatt komoly belpolitikai nyomás alá került elnök.

Trump egyben hatalmas sikertörténetként könyvelte el határfal építési törekvéseit az Egyesült Államok déli határán, ami a latin-amerikai országokból érkező migránsok feltartóztatását hivatott szolgálni. Kijelentette, hogy azokban a térségekben, ahol felhúzták a falat, jelentősen csökkent az illegális határátlépések száma. Hangsúlyozta, hogy kormánya véget vetett a bevándorlási káosznak és visszaállította az Egyesült Államok szuverenitását. Óva intett attól, hogy a jövendő kormányzatok akár csak gondoljanak is a fal lebontására.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szodabár
2021. január 13. 10:43
Igen, így van.
schef
2021. január 13. 10:41
A cikk címe és első mondata Tramp szavainak meghamisítása!
szürkeSzarvas
2021. január 13. 10:15
Csak a mélyállamos zsidók le ne lövessék,amint a nekik kellemetlenkedő Kennedyeket. EZEK mindenre képesek,amivel a nácikokat MEGVÁDOLTÁK.
GenusGeno
2021. január 13. 09:16
"Hangsúlyozta, hogy kormánya véget vetett a bevándorlási káosznak és visszaállította az Egyesült Államok szuverenitását." Keresztény konzervatív oldalon esetleg képesek lennének önálló gondolatokat is kifejteni az unalmas paneleken kívül?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!