Elutasította az Európai Bizottság a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést

2021. január 15. 12:42

Egymilliónál is több aláírás gyűlt össze, ám az Európai Bizottság szerint nincs hatásköre az EU-nak, hogy a kisebbségi jogvédelem terén jogszabályokat alkosson.

2021. január 15. 12:42
null

Az Európai Bizottság az aláírásgyűjtés lezárulta és az Európai Parlament ajánlása után sem fog jogalkotási eljárást kezdeményezni a kisebbségi jogvédelem ügyében – derül ki a Bizottság pénteken közzétett összefoglalójából. A dokumentumból kiderül, hogy a bizottság szerint az EU-nak nincs általános jogalkotási hatásköre a nemzeti kisebbségek védelme és a kisebbségi nyelvhasználat terén, ez tagállami hatáskör.

Mint ismert, a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés – mely főként az őshonos nemzeti kisebbségek nyelvhasználati jogaira és az általuk lakott régiók anyagi támogatására koncentrál – az első olyan polgári kezdeményezés, amely elsöprő, kétharmados többséggel elnyerte az Európai Parlament hivatalos jóváhagyását múlt decemberben. A 2013-ban indított kezdeményezés hosszú utat járt be, mivel az Európai Bizottság csak az uniós bíróság ítélete után regisztrálta a javaslatcsomagot, így vált európai üggyé is.

Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője szerint „az Európai Bizottság cserben hagyta az őshonos kisebbségeket”. Közleményében a képviselő úgy értékelt: „Az EB azoknak a kérését utasította el, akik számára az európai nyelvi és kulturális hagyaték megőrzése nem egy jól hangzó szlogen, hanem a mindennapok kihívása.” Vincze Loránt a kezdeményezők nevében köszönetet mondott mindazoknak, akik mindvégig hittek az ügyben, hangsúlyozva, hogy „az elmúlt nyolc év alatt értéket teremtettünk: soha nem volt ekkora nemzetközi sikere az erdélyi magyar közösségnek”.

Címlapkép: Martin Bertrand / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Összesen 160 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pusikas
2021. január 16. 20:40
Nos van egy ötletem: nevezzük ki magunkat kisebbségnek , úgyis mindig azt halljuk milyen kicsik vagyunk ! Ettől kezdve az EB nem illetékes az ügyeinkben, úgyhogy coki 7 cikkely , jogállamiság, és többi agymenés!!!!!
Flagellator1974
2021. január 16. 13:20
Szerintem az elejétől tudták, hogy el fogják meszelni. Dögöljenek meg. Az emlékük is rohadjon el.
Agrippa
2021. január 16. 08:26
Gyalázat! A minority safe pack kezdeményezésre pár éve beérkezett a szükséges mennyiségű aláírás, többek között olyan országokból is, mint Dánia, vagy Spanyolország. Azt is "elfektették" a bürokraták. Mind a két eset tisztán mutatja, hogy az eu pusztán gazdasági szempontok mentén működik, amelyre időnként ráöntenek némi morális mázt (ld. jogállamisági maszlag), a nyugati országok éppen aktuális gazdaságpolitikai érdekei szerint.
Pitypangocska
2021. január 15. 20:59
Micsoda aljas banda! Bezzeg a jogállamiságot tudják szajkózni. Tehetetlen, korrupt, jellemtelen gazemberek. Cseh Katkák, Donáth Annák, Gyöngyösiek nyomorult sz@rkupaca = EU
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!