Berlin szerint csak 65 év alattiakat lehet beoltani az Oxford/AstraZeneca-vakcinával

2021. január 26. 07:15

Az AstraZeneca szerint az idősek körében alacsony hatékonyságról szóló információk teljesen tévesek és alaptalanok.

2021. január 26. 07:15

A német szövetségi kormány szerint csak 65 éven aluliak beoltására engedélyezi az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár együttműködésével kifejlesztett vakcinát – jelentették német lapok hétfő este.

A Bild című tömeglap és a Handelsblatt című üzleti lap egybehangzó értesülése szerint az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő hivatal a napokban azzal a korlátozással ad majd ki forgalmazási engedélyt az új oltóanyagra, hogy 65 éven felülieknél nem szabad használni. Ez a német kormányzati aggodalmak szerint szétzilálhatja és tovább lassítja az oltási kampányt, amelynek egyik első célja éppen az idősek védelme. Egészségügyi szakpolitikusok a Bildnek azzal magyarázták a korlátozást, hogy a szérumot főleg fiatalokon tesztelték. A Handelsblatt beszámolója szerint Oxford/AstraZeneca-vakcinával az a gond, hogy az engedélyeztetési eljáráshoz benyújtott dokumentáció alapján rendkívül alacsony, mindössze 8 százalékos a hatékonysága a 65 éven felülieknél.

A brit egyetem és a brit-svéd gyógyszergyártó társaság közös fejlesztésű terméke a harmadik lehet a SARS-CoV-2 elleni védőoltások sorában az EU-ban. Fő előnye, hogy nem kell nagyon alacsony hőmérsékletre hűtve tárolni, így el lehet kezdeni vele a kampány újabb szakaszát, amelyben háziorvosi rendelőkben is be lehet adni az oltást. Jens Spahn német egészségügyi miniszter egy január 22-én tartott tájékoztatón azt mondta, hogy az EMA várhatóan január utolsó napjaiban adja ki a forgalmazási engedélyt. A miniszter kiemelte, hogy az Oxford/AstraZeneca-vakcina megjelenése „érezhető változással”, az oltóanyag-ellátás számottevő javulásával jár majd.

Röviddel a tájékoztató után a gyártó, az AstraZeneca bejelentette, hogy termelési fennakadások miatt az első negyedévben a tervezettnél 60 százalékkal kevesebbet, 31 millió adagot szállít az EU-nak. A német lapértesülések megjelenését követően az AstraZeneca közleményt adott ki, melyben azt írják, hogy az idősek körében alacsony hatékonyságról szóló információk teljesen tévesek és alaptalanok.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2021. január 26. 09:52
Berlin szerint csak 65 év alattiakat lehet beoltani , Merkel szerint a többi dögöljön meg , kell a hely a újnémeteknek , rögtön lesz hely ahova beköltöznek .
makám
2021. január 26. 07:38
"Az AstraZeneca szerint az idősek körében alacsony hatékonyságról szóló információk teljesen tévesek és alaptalanok." gyakorlatilag nulla információt lehet összekaparni még angol nyelvterülteről is az oltásokkal kapcsolatban. nyílván mivel nincs tapasztalat, mivel nem igazán "megszokott módon" engedélyezték őket. de... mi az oka annak, hogy két dózist kell beadni? profitmaximalizálás? vagy a teljes dózist nem bírná elviselni a szervezet? pl terhes nőt, vagy ha gyereket tervez a közeljövőben nem lehet oltani.. nekem itt valami nagyon nem kerek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!