Sziszek és Petrinja is centiket tolódott kelet felé a földrengések miatt

2021. január 06. 16:13

A december 29-ei 6,3-as erősségű közép-horvátországi földrengés törésvonala mentén Sziszek (Siska) tíz centimétert, Petrinja 25-30 centimétert tolódott el keleti irányba – írta a Jutarnji List című horvát napilap szerdán.

2021. január 06. 16:13
null

Az Európai Űrügynökség műholdképei szerint a pusztító földrengés akár 70 centiméteres amplitúdójú talajeltolódást is okozhatott. A legnagyobb elmozdulást Slana, Glinska Poljana és Gora települések közelében, erdős területen jegyezték fel. A vetődés nyugati felénél 40 centimétert emelkedett meg a talaj, míg Petrinja mellett 30 centimétert süllyedt – írta a lap.

A vizsgálatok még folynak

Marin Govorcin, a zágrábi geodéziai egyetem munkatársa az újságnak elmondta: jelenleg is szakemberek tartózkodnak a fölrengés sújtotta területen, de eddig nem találtak például törésvonal menti repedéseket.

Josip Stipcevic, a zágrábi természettudományi kar geofizikai tanszékének docense szerint amennyiben felületi repedést találnak, abból fel tudják mérni, hol van pontosan a törésvonal, és annak egyéb jellemzőit is meg tudják állapítani.

Aktiválódhatott a törésrendszer Sziszek, Petrinja és Glina körzetében.

A lap emlékeztetett arra, hogy a földrengés olyan törésvonalon következett be, amely megközelítőleg északnyugat-délkeleti irányba nyúlik el, Petrinja, valamint Glina mellett, és Pokupljenen halad át.

Tvrtko Korban, a horvát geológiai intézet tudósa szerint a december 28-ai 5,2-es erősségű földrengés aktiválta a törésrendszert Sziszek, Petrinja és Glina körzetében.

Hozzátette: a talaj deformációja annak is a következménye, hogy beomlottak a terület alatt húzódó barnaszénbányák földalatti folyosói, amelyekből a 20. század első felében még szenet termeltek ki, majd bezárásuk után nem megfelelően temették be őket.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
AKissLaci
2021. január 07. 13:18
"Sziszek és Petrinja is centiket tolódott kelet felé a földrengések miatt." Telex-féle "független" fordításban: "Horvátország Putyin felé közeledik."
Akitlosz
2021. január 07. 10:45
"Sziszek és Petrinja is centiket tolódott kelet felé a földrengések miatt" ezek szerint az EU csatlakozás miatt büntette isten Horvátországot a földrengéssel.
clansman
2021. január 06. 23:59
Ezek is kelet felé nyitnak?
Mr. Black
2021. január 06. 20:19
https://www.youtube.com/watch?v=j4kMG_w-QEA&t=51s
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!