A szlovén kormány megvonja a pénzbeli támogatást az állami hírügynökségtől

2020. december 03. 15:48

Janez Janša azzal indokolta a pénzügyi támogatás megvonását, hogy a kormány nem kapta meg az idei pénzügyi kimutatásokat.

2020. december 03. 15:48
null

Elzárja az állami pénzcsapokat a szlovén kormány az állami hírügynökségnél – írja az Euronews. A portál szerint a Janez Janša által vezetett szlovén kormány így akarja befolyása alá vonni a közmédiát (STA), amit az nehezít, hogy a kormánypárt több baloldali, konzervatív és liberális párttal koalícióban irányítja az országot. Janez Janša cáfolta, hogy a hírügynökség kivéreztetése lenne a cél, ugyanakkor az ellenzék a ljubljanai parlament rendkívüli ülését kezdeményezte az ügyben.

A szlovén kormányfő azzal indokolta a pénzügyi támogatás megvonását, hogy a kormány nem kapta meg az idei pénzügyi kimutatásokat, ugyanakkor az STA vezetése szerint ez nem igaz. A Népszava arról írt az ügyben, hogy a ljubjanai Kormányzati Kommunikációs Hivatal (UKOM) már az októberi kompenzációs összeget sem utalta át a médium számára. Az UKOM állítása szerint viszont az STA igazgatója, Bojan Veselinovic nem adta át nekik azt a dokumentációt, ami lehetővé tenné az összeg folyósítását.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szerintem
2020. december 03. 18:31
Micsoda meglepetés. Ott is tolvajok a libsik?
Bástyaelvtárs
2020. december 03. 18:26
Szlovénia "demokratizálódik" :) De nem kell aggódni a magyaro i diktatúraimádó birkáknak, nálunk nem fordulhat elő, h a kormány nem szponzorálná a mindig hűséges MTI-t :D
airmax
2020. december 03. 17:02
Ajjaj.. a Szlovénoknál is jöm majd a jogállamiság, meg a hetes cikkely...
civis72
2020. december 03. 16:40
hurrá !...végre függetlenek lesznek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!