A török hadsereg két hete adta fel bázisát a szintén Hamában található Morkban.
A két támaszpont része a 2018 óta Északnyugat-Szíriában létesített tucatnyi hasonló létesítmény láncolatának, amelyet a kormányerőket az ellenzéki fegyveresektől elválasztó korábbi demarkációs vonal mentén hoztak létre. Rámi Abdel-Rahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) vezetője október végén, a morki kivonulás idején elmondta, hogy a török csapatok kivonása része az Oroszország és Törökország közvetítésével márciusban létrejött tűzszüneti megállapodásnak, amely véget vetett a szíriai kormányerők és az Ankara támogatását élvező helyi lázadók harcainak.
Szíriai aktivisták szerint az elkövetkező hetekben a török katonák várhatóan feladják az aleppói vidéken, valamint Idlíb keleti és délkeleti felén lévő támaszpontjaikat is.