A rendőrök által dokumentált jegyzőkönyv szerint a rendőrök annak kapcsán kezdték meg az intézkedést, hogy a sértett Michel Zeclert maszk nélkül látták, emellett vele szemben kábítószerkereskedelem alapos gyanúja is felmerült (fél gramm kannabiszt találtak Zeclernél). A rendőrök beszámolója szerint Zecler az intézkedő rendőröket megpróbálta berántani abba a helyiségbe, amelyben társai tartózkodtak, és megpróbálta elvenni fegyvereiket is.
A jegyzőkönyv alapján a hatóságok Zeclert letartóztatták, a térfigyelő kamerák felvételének megtekintését követően azonban szabadon engedték.
A felvételen az látható, hogy négy intézkedő rendőr egy embert rugdal és ütlegel hat percen keresztül. Zecler mindemelett azt is sérelmezte, hogy állítása szerint az intézkedő rendőrök őt „koszos négernek” nevezték ütlegelés közben.
Emmanuel Macron: „szégyen”
„Mindaz, amit a kamera a Michel Zeclerrel kapcsolatos túlkapásról felvett, elfogadhatatlan. Szégyenteljes ránk nézve (…) Franciaország soha nem engedhet a gyűlölet vagy a rasszizmus elharapózásának” – kommentálta az eseményeket Emmanuel Macron.