Egymilliárd eurót költ a német kormány a jobboldali szélsőségek megfékezésére

2020. november 26. 21:13

A német szövetségi kormány ezen felül egy „demokráciát előmozdító törvény” megalkotását is tervezi.

2020. november 26. 21:13
null

A német szövetségi kormány szerdán 1 milliárd euró értékű intézkedéscsomagban állapodott meg a „jobboldal elleni küzdelem érdekében”. A program euromilliókat irányít migránspárti szervezetekhez, civil társadalmi alakulatokhoz, valamint NGO-k irányába. A pénzből aktivista egyesületek, tudományos intézmények valamint az egyes szövetségi államok által indított központi programok részesülhetnek az elkövetkező években.

A projekt célja „jobban megismerni a jobboldali szélsőségesség és rasszizmus okait, erős államként reagálni a jobboldali szélsőségesek cselekedeteire, és megerősíteni a demokratikus civil társadalom támogatását” – áll a jelentésben.

Amint arról a Junge Freiheit című újság beszámolt, az alapot négy év alatt, négy részletben, átlagosan évi 250 millió euró összegben, 2021 és 2024 között osztják majd el.

A „jobboldali szélsőségek és rasszizmus elleni kormánybizottság” a szerdai ülés előtt beszámolókat hallgatott meg a törvényjavaslat támogatására. A Szociáldemokrata Párt (SPD) képviselője közölte, hogy a bizottság rendelkezett egy „rasszizmus elleni szövetségi biztos” kinevezéséről, valamint a német alkotmányban a „faj” kifejezés helyettesítéséről. Döntöttek az „antiszemita és rasszista inzultusok” kriminalizálásáról is. Franziska Giffey, szociáldemokrata párti szövetségi családügyi miniszter bejelentette, hogy egy „demokráciát előmozdító törvény” elfogadásának útja is kitisztult.

Angela Merkel kancellár egyetértett az érintett miniszterekkel abban, hogy „fokozni kell a jobboldali szélsőségesség és rasszizmus elleni küzdelmet”

„Németországban nincs helye a jobboldali szélsőségeknek, a rasszizmusnak, antiszemitizmusnak, a muszlimok iránti ellenségeskedésnek és a csoportok elleni gyűlöletkeltés semmilyen formájának” – mondta Heiko Maas szociáldemokrata külügyminiszter a megállapodást üdvözölve.

„Ezzel erőt adunk mindenkinek, aki oly fáradhatatlanul küzd azért, hogy a jobboldali szélsőségességnek ne legyen helye demokráciánkban” – írta a Twitteren.

 

 

A bizottsági ülést megelőzően mintegy hatvan, főleg baloldali egyesület és szervezet fordult a bizottsághoz nyílt levélben. Olyan szervezetek, mint az Amadeu Antonio Alapítvány valamint a Neuen deutschen Medienmacher (Új Német Médiaszakemberek) további pénzügyi támogatást is sürgettek.

„Tegyük világossá, hogy a civil társadalom demokratikus munkájának korábbi támogatása lehangoló volt, és jogi alapok nélkül a most elfogadott kormányzati kompromisszum is érdemtelen marad" – áll a levélben. A civilek hozzáteszik, hogy az említett „demokráciát előmozdító törvényt” a lehető leghamarabb meg kell alkotni.

Az év elején több szervezet is panaszkodott a szövetségi kormánytól érkező támogatások akadozására. A szociáldemokrata irányítású Szövetségi Családügyi Minisztérium „Élő demokrácia” programjának forrásait nem növelték, és csupán évi 115 millió euró maradt a kasszában, amely munkahelyek megszüntetéséhez vezetett volna, főleg a progam által támogatott baloldali szervezeteknél. Ezt követően lépett közbe a berlini kormány, hogy további forrásokat biztosítson.

Összesen 159 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
youngboy
2020. november 30. 11:37
Minden szabad Merkel szélső liberális Németországában, kivéve, ha vannak akik meg akarják tartani Németországot Németországnak.
bagira
2020. november 28. 01:02
Európára rászabadított invázió etnikai tisztogatás. Mindezt Brüsszel-Soros politikai végrehajtó . Jut eszembe Sztalin rendszer .
bagira
2020. november 28. 00:51
Mocskos kishitler, félelmetes jövőkép. Körvonalazódik a betelepítés valódi oka: a balliberálisok örökké tartó hatalmat akarnak kiépíteni saját maguk részére. Hogy is hívják ezt? Diktatúra. Érthető Európát miért adósítanák el. Az Európai Bizottság migrációs terve szerint a fogadó országoknak "meg kell teremteniük a migránsok teljes körű politikai részvételi lehetőségeit". Magyarul szavazati jogot kell kapniuk! Első körben azokat, akik nem akarják betelepíteni a migránsokat, megbélyegzik, azok nem jogállamok, vezetőik nyilván korruptak és autokraták. Ha valamilyen úton-módon, zsarolással, fenyegetéssel mégis rájuk erőszakolják a kvótákat, akkor jön a következő lépés: nem vagy jogállam, ha nem tartod el ezeket az embereket! Az nem számít, hogy a saját országod állampolgárai generációkon át dolgoznak reggeltől estig, hogy megteremtsék a megélhetéshez szükséges anyagiakat, hadd jöjjenek olyan emberek, akik egy büdös vasat sem adóztak még az EU-ban, sem kultúrájukban, sem szokásaikban nem illeszkednek és nem is akarnak beilleszkedni az európai emberek közé, de nekik bizony jár majd a lakás, a fix fizetés, a szociális juttatások anélkül, hogy dolgoznának. A számlát persze a munkába járó és adót fizető európai emberek fizetnék, mert ez olyan demokratikus, nem? Ha ez is megvan, akkor jöhet a harmadik lépcső: nem vagy jogállam, ha nem adsz ezeknek az embereknek szavazati jogot. Kukába az alaptörvényeddel, alkotmányoddal, jogszabályaiddal, nem számít, hogy ők nem beszélik az országod hivatalos nyelvét, nem tisztelik annak törvényeit, szokásait, hagyományait, nem számít semmi: a lényeg, hogy meg kell adni nekik a szavazati jogot, hogy segítségükkel örökre bebetonozzák hatalmukat a balliberális pártok. Ha nem adod meg - nem vagy jogállam, és ha végig viszik a költségvetést, meg persze ha Orbán Viktor és a lengyelek nem vétóznának, akkor ott lenne a zsarolási mechanizmus. Nem adjuk oda a saját pénzedet addig, amíg nem leszel "jogállam", azaz nem adsz ezeknek az embereknek szavazati jogot. https://www.facebook.com/szamokadatok/photos/a.109141310563011/223000162510458
Rocktoberi
2020. november 27. 17:06
Tehát az Antifa terroristákkal semmi gond. Kurva anyád, stasi ringyó!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!