Újra énekelhet a kórus a Notre-Dame-ban szenteste

2020. november 30. 18:44

A tűzeset óta először fog fellépni a kórus a katedrálisban.

2020. november 30. 18:44
null

A 2019 tavaszán történt pusztító tűzeset óta először fog énekelni a kórus a Notre-Dame-ban szenteste. A koncertet az érvényben lévő járványügyi előírásoknak megfelelően szigorú rendszabályok mellett tartják és a televízióban közvetítik – közölte hétfőn az érsekség.

A rendezvényen a Notre-Dame felnőttkórusának 20 tagja, két szólista és egy orgonista vesz részt. Az eseményre külön bérelnek egy kis orgonát, mivel a székesegyház saját orgonáját jelenleg felújítják.

Tűzeset és helyreállítás

A katedrális a 2019 tavaszán kitört tűzben súlyosan megsérült. Az elmúlt hetekben a helyreállítási munkálatok mérföldkőhöz érkeztek: eltávolították a leomlott huszártorony körüli deformálódott állványzatot, ezzel elhárult az omlásveszély.     

„A bontás befejeztével elhárult a fenyegetés, amelyet az állványzat jelentette a katedrálisra, így már megkezdhetjük az épületstabilizációs munkák utolsó fázisát” – mondta Jean-Louis Georgelin, a Notre-Dame újjáépítéséért felelős kormánybiztos a helyszínen a bontást követően.

Kisebb miséket már tartottak a katedrálisban

A tűzeset óta tartottak már kisebb miséket hívők nélkül a katedrálisban, például húsvétkor. Michel Aupetit párizsi érsek közlése szerint a Notre-Dame kórusa számára viszont ez lesz az első fellépés a katasztrófa óta, eddig Párizs különböző templomaiban énekeltek. Ezért ez egy szimbolikus karácsonyi koncert lesz – mondta az érsek.

A hagyományos éjféli misét tavaly a francia főváros nyugati részén lévő Bois de Boulogne parkban, egy cirkuszi sátorban tartották.

Emmanuel Macron francia elnök azt ígérte, hogy 2024-ig újjáépítik a világhírű párizsi látványosságot.

Így énekelt a kórus a tűzeset előtt utoljára:

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Friedrich Ferdinand von Beust
2020. december 01. 12:38
Remélem senki nem végzi elvágott torokkal.
konfucius
2020. december 01. 10:37
Szimbolikus dolognak tartom. Menjenek vissza, énekeljenek (az egyik orgonát lebontják épp, a másik, amelyiket a felvételen is hallani, elpusztult, tehát talán a capella), tartsák fent a hitet. Fontosak a szimbólumok. Tömegek lesznek (vagy lennének) kíváncsiak rá. Ha tehetném, ott lennék. (Két héttel a tűz előtt voltam fent a nagyorgonánál egy magyar orgonista kolléga koncertjén, és előtte a misén.)
linkeloe
2020. november 30. 22:05
Nehogy átvágjanak hangszálakat!
Knerten
2020. november 30. 20:11
Mit mond erre egy ideológiailag jól képzett BLM aktivista? "yte ppl hav no caltchur"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!