Németország büszke lehet: az első számú fegyverszállítóvá vált a nyugati országok közül

2022 februárja óta Ukrajna fő támogatója az Egyesült Államok volt, de ez januárban megváltozott Donald Trump visszatérésével.

Nem szükséges karanténba vonulnia az egész kormánynak vagy bármely tagjának, mert a hivatalban tartott üléseken szigorúan érvényesítik a fertőzéshigiéniai szabályokat.
Megfertőződött az új típusú koronavírussal (SARS-Cov-2) a kórokozó világjárványa elleni védekezés egyik fő németországi irányítója, Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter – jelentették be szerdán Berlinben.
A tárcavezető a pozitív lelet szerda délutáni megérkezése után otthoni izolációt kezdett – közölte egy minisztériumi szóvivő. A tájékoztatás szerint Jens Spahn meghűléses tüneteket mutat. A 40 éves politikus tüneteinek súlyosságáról nem közöltek részleteket. Az egészségügyi miniszter a szövetségi kormány első tagja, akinek szervezetében kimutatták a SARS-Cov-2-t. A szerda délelőtti kormányülésen részt vett. A fertőződés miatt nem szükséges karanténba vonulnia az egész kormánynak vagy bármely tagjának, mert a kancellári hivatalban tartott üléseken szigorúan érvényesítik a fertőzéshigiéniai szabályokat – közölték a kancellári hivatal részéről.
Jens Spahn a kancellár, Angela Merkel és a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler mellett a járványügyi védekezés fő szövetségi szintű irányítója. A SARS-Cov-2 az első hullám utáni nyári időszakhoz képest gyorsan terjed Németországban, de kevésbé erőteljesen, mint a legtöbb szomszédos országban. Az RKI szerdai adatai szerint az utóbbi 24 órában 7595 fertőződést regisztráltak, ami csaknem a másfélszerese az egy héttel korábbi 5132-nek. A járvány kezdete óta 380 762 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 39-cel nőtt, 9875-re. A vírus úgynevezett reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga 1,23. Ez azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 123 embernek adja át a kórokozót.
A Covid-19 miatt intenzív osztályon kezeltek száma a legutóbbi, keddi adatok szerint egy nap alatt 28 fővel, 879-re emelkedett. Nagyjából minden második beteg – 411 fő – gépi lélegeztetésre szorul. Ezek az adatok azt jelzik, hogy a mintegy 30 ezer intenzív ellátási ágy alig 2 százalékát foglalják el a Covid-19-ben szenvedők. Ugyanakkor számuk gyorsan emelkedik, az előző keddi 618-hoz képest több mint kétszázzal nőtt.
(MTI)