Lavrov: Berlin nem fogja kiadni a mérgezésre vonatkozó bizonyítékokat

2020. október 09. 16:06

Mint mondta, nem lepődne meg azon, ha az EU „tárgyalás nélkül” ugyanúgy szankciókat vezetne be Moszkva ellen a Navalnij-ügy miatt, ahogy azt a Szkripal-ügy esetében tette.

2020. október 09. 16:06

Berlin nem fogja kiadni Moszkvának az Alekszej Navalnij megmérgezésére vonatkozó bizonyítékokat jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter dán hivatali partnerével, Jeffe Kofoddal közösen megtartott pénteki moszkvai sajtótájékoztatón.

Oroszország tények hiányában nem tudja megkezdeni a tőle követelt bűnügyi nyomozást

„Emlékszünk arra, hogy a brit hatóságok mindenféle bizonyíték nélkül azzal vádolta meg Oroszországot, hogy megmérgezte Szkripalékat (Szergej Szkripal átállt orosz katonai hírszerzőt és a lányát 2018-ben) Salisburyben. Biztos vagyok benne, hogy így lesz ez majd ebben a történetben is” – nyilatkozott a Navalnij-ügyről Lavrov. Mint mondta, nem lepődne meg azon, ha az EU „tárgyalás nélkül” ugyanúgy szankciókat vezetne be Moszkva ellen a Navalnij-ügy miatt, ahogy azt a Szkripal-ügy esetében tette.

Megismételte, hogy Oroszország tények hiányában nem tudja megkezdeni a tőle követelt bűnügyi nyomozást és felhívta a figyelmet arra, hogy az orosz főügyészség immár négy ízben fordult eredménytelenül jogsegély-kérelemmel a német félhez. Lavrov azzal vádolta meg Németországot, hogy az adatok visszatartásával megsérti nemzetközi kötelezettségvállalásait, ami Oroszország és az EU kapcsolatainak megromlását okozta.

Koppenhága határozottan elítéli a Navanij elleni merényletkísérletet

„Átlátható, átfogó és alapos vizsgálatot követelünk annak kiderítése érdekében, hogy ki próbálta megölni Alekszej Navalnijt, annak biztosítását, hogy az elkövetők ne maradhassanak büntetlenül. Mi természetesen csatlakozunk az ellenük bevezetendő szankciókhoz” – szögezte le Kofod. A dán diplomácia vezetője közölte, hogy Koppenhága határozottan elítéli a Navanij elleni merényletkísérletet.

A Le Monde francia napilap értesülése szerint Németország és Franciaország hétfőn kilenc, az orosz elnöki hivatal, a biztonsági szolgálatok és a „novicsok” harci idegmérget kifejlesztő kutatóintézet alkalmazásában álló személy szankcionálást fogja javasolni az EU-nak. A közlést Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nem kívánta kommentálni.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2020. október 10. 06:35
Lavór is magukból indult ki. Semmi új!
BőröndÖdön
2020. október 09. 16:49
Már a kágébé sem a régi...:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!