Egyiptomi elnök: A véleményszabadság sem ok másfél milliárd ember megsértésére

2020. október 28. 13:02

Emmanuel Macron elnök azt mondta, Franciaországban ezután is lehet a karikatúrákat publikálni, és az ország megvédi szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben.

2020. október 28. 13:02

Határt kell szabni a véleményszabadságnak, ha több mint másfél milliárd embert sértenek meg vele – jelentette ki szerdán Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök a Franciaországban nemrég újraközölt, Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák kapcsán. Iráni hivatali partnere, Haszan Róháni eközben az erőszak fellángolásától óvott. Szíszi az egyiptomi állami televízióban a próféta születésnapjának évfordulója alkalmából elmondott beszédében leszögezte azt is, hogy szigorúan elutasítja a terrorizmus és az erőszak minden formáját, amely a vallás védelmét használja ürügyül.

„Nekünk is vannak jogaink – mondta mindazonáltal –, jogunk van ahhoz, hogy ne gázoljanak bele az érzéseinkbe, és ne tiporják meg az értékeinket”. Ahmad et-Tajjeb, a szunnita iszlám legfőbb vallási központjának számító al-Azhar mecset vezetője felhívást intézett a nemzetközi közösséghez: nyilvánítsák bűncselekménnyé az iszlámellenes cselekedeteket. A főimám óva intett továbbá attól is, hogy az iszlamofób érzéseket bárki szavazatszerzésre használja fel.

Haszan Róháni az iráni kormány szerdai ülésén arra figyelmeztetett, hogy a próféta sértegetése könnyen erőszakhoz vezethet. Hozzátette, hogy az európaiak sokat köszönhetnek Mohamednek, akit az elnök az emberiség tanítójának nevezett.    Franciaországban szeptemberben újraközölték a karikatúrákat, október 16-án pedig egy csecsen iszlamista Párizs közelében megölt és lefejezett egy tanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján bemutatta a képeket a diákjainak. A meggyilkolt Samuel Paty búcsúztatóján Emmanuel Macron francia elnök azt mondta, Franciaországban ezután is lehet a karikatúrákat publikálni, és az ország megvédi szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben. A karikatúrák felháborodást keltettek az iszlám világban, több országban, egyebek közt Irakban és Bangladesben az utcára vonultak, a tiltakozók Macront is sértő szavakkal illették.

Recep Tayyip Erdogan török államfő a hét végén azt üzente francia kollégájának, hogy vizsgáltassa ki az elmeállapotát. Erdogan szavaira válaszul Párizs hazarendelte konzultációra ankarai nagykövetét.

(MTI)

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jack Reynor
2020. október 29. 08:03
Igaza van az arabnak. A racionális értékítélethez semmi szükség műveletlen tahó módjára másokat sértegetni.
Leo3
2020. október 28. 17:00
Teljes mértékben igaza van. Csak az lenne a kérdésem, hogy ők minek nevezik azt amikor Egyiptomban keresztyéneket gyilkolnak meg azért, mert nem muszlimok, és templomokat robbantanak fel....nagyon kíváncsi vagyok a véleményére.
villogókékfog
2020. október 28. 16:07
Ahogy masfél milliárd sértődött ember sem adhat okot egy ártatlan tanár brutális megyilkolására.
Robur
2020. október 28. 15:50
Akkor nem olvassátok azt az újságot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!