A nyugati világ „nem működő államait” máshol tessenek keresni – ne minálunk!

„Nem működő állam” az, ahol Jean-Philippe leállíthatja a brüsszeli tömegközlekedést, mert 3020 helyett 3070 eurót kíván keresni. Kohán Mátyás írása.

Tízórás indulatos vitát követően a francia nemzetgyűlés megszavazta a képviselői javaslatot.
Az abortusz jogi határidejét a jelenlegi 12. hétről a 14. hétre hosszabbítanák. A kormányt mindkét oldalról támadták – írta meg az Euronews. Csütörtökön este 86 igen szavazattal 59 nem ellenében és 7 tartózkodással elfogadta a francia nemzetgyűlés azt a javaslatot, amely kiterjeszti 14 hétre a terhesség-megszakítás jogi határidejét. Az ügyben nem foglalt egyértelműen állást Emmanuel Macron francia elnök és kormánya. A legtöbb politikai párt megosztott volt a kérdésben. Ezzel még nem fogadták el a törvényt, rá kell bólintania a Szenátusnak is.
A javaslatot egy parlamenti jelentés hívta életre, melyből kiderül, hogy hiányoznak az abortuszt elvégző szakemberek, folyamatosan zárnak be a terhesség-megszakítás végző központok, ezért gyakran több hét is eltelik az első megbeszélés és a beavatkozás között. Évente 3-4 ezer nő megy el külföldre abortuszra, mielőtt „késő lenne” egy 2000-ben publikált parlamenti jelentés adatai szerint. A javaslat mellett érvelt több politikus is, akik még Emmanuel Macron francia elnök pártjának a színeiben jutottak be a parlamentbe, köztük a Albane Gaillot is. Az ellene szót emelők pedig többségében jobboldali politikusok voltak. Ők is hangsúlyozták azonban, hogy nem az abortuszhoz való jogot szeretnék kétségbe vonni. A Marine Le Pen szövetségesének számító Nicolas Dupont-Aignan pedig Poncius Pilátushoz hasonlította a kormány viselkedését.
Aurore Bergé, a LREM képviselője a szavazás eredményét a nők jogainak a megerősítéseként értékelte, de hangsúlyozta, hogy további lépéséket kell tenni a megelőzésért, a felvilágosítás és a fogamzásgátlás területén. Az AFP tudósítása szerint a vita megidézte a 45 évvel ezelőtti hasonlóan indulatos szópárbajokat a nemzetgyűlésből: akkor Simone Veil egészségügyi miniszter abortuszt legálissá tevő javaslata volt terítéken. Ezt a törvényt változtatnák meg a legális határidő meghosszabbításával –írják.
Fotó: National Geographic Channel által 2005. április 14-én közzétett felvételen egy magzat látható az anyaméhben. MTI/EPA/National Geographic Channel.