Uniós szóvivő: A bolgár tüntetők elleni hatósági fellépésnek arányosnak kell lennie!

2020. szeptember 03. 16:17

„Mint minden demokratikus országban, Bulgáriában is biztosítani kell a békés tüntetésekhez való jogot” – jelentette ki Christian Wigand.

2020. szeptember 03. 16:17

„A bolgár tüntetők elleni hatósági fellépésnek arányosnak kell lennie, és mint minden demokratikus országban, Bulgáriában is biztosítani kell a békés tüntetésekhez való jogot” – jelentette ki Christian Wigand, az Európai Bizottság illetékes szóvivője csütörtökön, a Bulgáriában már hónapok óta folyó kormányellenes tüntetésekkel kapcsolatban.

A brüsszeli testület szóvivője elmondta, hogy az igazságügyi végrehajtó szervek fellépése nemzeti hatáskörbe tartozik, egészen addig, amíg arányos keretek között marad. Hozzátette: a bizottság szoros figyelemmel követi a bulgáriai fejleményeket. Szerdán több ezren tüntettek a bolgár fővárosban a parlament épülete előtt, a kormány lemondását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolják a bolgár vezetést, és azt vetik a szemére, hogy az oligarchák érdekében tevékenykedik.

Értesülések szerint a tüntetők palackokkal és macskakövekkel dobálták a rendvédelmi szervek tagjait, miközben próbáltak áttörni a kordonon. Több forrás szerint a tiltakozók és a rendőrök egyaránt használtak paprikasprayt. Tizenhat sérültet szállítottak szófiai kórházakba, nyolc embert pedig előállítottak a hatóságok.

(MTI)

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fekete Ló
2020. szeptember 04. 20:21
Sajnos nem írtam fel, nem jegyeztem fel. Itt a kép az agyamban: merkel röviden fogadja Viktort, majd széttár karral mondja: ez magyar belügy. No akkor kellett volna, hogy ott összeessen a vén hazug komcsi, de a jóisten valamiért kitartóan életben tartja a leggonoszabbakat.
balbako_
2020. szeptember 04. 05:49
A francia tüntetőkre ez a passzus nem vonatkozik. Őket nyugodtan szadizhatják a zsandárok.
makám
2020. szeptember 04. 00:06
"Mint minden demokratikus országban, Bulgáriában is biztosítani kell a békés tüntetésekhez való jogot" jelentette ki Christian Wigand." igen mint pl ahogy a spanyolok biztosítják a katalánokét...
nyugalom
2020. szeptember 03. 20:34
aprodobrev ott van már?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!