Donald Trump amerikai elnök gyógyszertesztet akar választási kihívójától, a demokrata párti Joe Bidentől a keddi elnökjelölti vita előtt, a Biden-kampány szerint Trump fő vitatémája csupán egy vizeletminta. Az amerikai elnök vasárnap délelőtt a Twitteren fejtette ki, hogy doppingvizsgálatot, azaz gyógyszertesztet akar az első elnökjelölti vita előtt Bidennél, megvizsgálandó, hogy a demokrata párti politikus kap-e bármilyen, a teljesítményét növelő, élénkítő szert a Clevelandben tartandó megméretés előtt. „Nagyon határozottan drogtesztet fogok kérni az aluszékony Joe Bidennél, a keddi vita előtt vagy után. Természetesen beleegyezem, hogy nálam is elvégezzenek egyet” – írta Trump a mikroblogban.
Az elnök felvetése nem új, már többször említette arra hivatkozva, hogy az előválasztások során rendezett demokrata párti vitákon szerinte Biden rosszul szerepelt, mert gyakran belebonyolódott a mondandójába, tévesztett, vagy nem tudott összefüggően beszélni. Biden kampányának munkatársai vasárnap kommentálták Trump felvetését. „Biden alelnök a vitát szavakkal akarja lebonyolítani. Ha az elnök úgy gondolja, hogy számára ehhez a legjobb módszer a vizeletminta, akkor megcsináltathatja magának” – fogalmazott Katie Bedingfield, a Biden-kampány helyettes menedzsere. Hozzáfűzte: „nem is számítunk többre Donald Trumptól, aki fütyült arra, hogy megvédje 200 ezer amerikai életét, hiszen nem dolgozott ki tervet a Covid-19 megfékezésére”.