Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Egy lehallgatott beszélgetés szerint az ügyészség politikai okokból volt kénytelen támadni a volt olasz belügyminisztert.

Tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el a Gregoretti katonai hajóval tavaly nyáron érkezett migránscsoport feltartóztatásával Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter abban a dokumentumban, amelyet csütörtökön nyújtottak be az ügyet tárgyaló bíróságnak. A több mint ötvenoldalas dokumentumot a Liga párt vezetőjének ügyvédei nyújtották be a szicíliai Catania bíróságán, majd nyilvánosságra is hozták az október 3-án kezdődő tárgyalás előtt.
egyebek között azzal, hogy túszul ejtette a csoport tagjait, amiért tizenöt évig terjedő börtönt kockáztat. A politikus mentelmi jogát februárban vonták meg, de mivel volt kormánytagról van szó, az úgynevezett miniszteri bíróság testülete előtt lesz a tárgyalás. A helyszín azért Catania, mivel az eljárást a szicíliai ügyészség indította.

A védekezési iratban a Liga és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) volt közös kormányának belügyminisztere napról napra részletezte a történteket tavaly július 25-től kezdve, amikor a Gregoretti katonai hajó egy 135 fős migránscsoportot vett fedélzetére. A hajó kikötésére Málta nemet mondott, miközben az olasz hatóságok Szicíliába szállították a betegeket és a várandós nőket.
A hajó július 28-án engedélyt kapott a kikötésre a szicíliai Augustában, a migránsok partra szállását azonban Salvini nem engedélyezte. Feltételként azt szabta, hogy a csoport tagjai ne maradjanak Olaszországban, hanem osszák szét őket az erre önkéntesen jelentkező európai uniós tagállamok között.
Salvini leszögezte: a hajón végül százan maradtak, s nem voltak veszélyben, ellátásuk és egészségügyi ellenőrzésük folyamatos volt. Várakoztatásuk a szétosztás európai megszervezése miatt bizonyult szükségesnek, és mindez a kormány teljes bevonásával zajlott.
Megjegyezte, tavaly októberben az Ocean Viking civil mentőhajó tizenegy napig nem kapott kikötési engedélyt, mégsem állítják bíróság elé az új kormány tagjait. Matteo Salvini kiemelte, hogy
A védelem idézte Luca Palamara volt bírót is, aki egy lehallgatott telefonbeszélgetésben azt mondta, hogy az ügyészségek Salvinit ártatlannak tartották, de „politikai okokból muszáj volt” őt támadni.
Nunzio Sarpietro, a cataniai miniszteri bíróság elnöke a La Repubblica című újságnak arról számolt be, hogy Salvinit „nyugodt” légkör várja. A lap szerint a vádat Andrea Bonomo helyettes ügyész képviseli, miután Carmelo Zuccaro államügyész visszalépett. A civil szervezetek és az embercsempészek közötti kapcsolatok ügyében elsőként vizsgálatot indító Zuccaro kétszer is nemet mondott a Salvinivel szembeni vádemelésre.