„Harcolni kell!” – Zelenszkij kőkemény üzenetet küldött a Moszkvába érkezőknek

Az ukrán elnök szavai szerint az agresszor állam fővárosában tankoszlopok lesznek, menetelő gyilkosok és álcázott statiszták.

A két ország között feszültséget gerjesztett a Berlinben kezelt Alekszej Navalnij ügye.
Lemondta kedden esedékes berlini látogatását Szergej Lavrov orosz külügyminiszter – közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca. A lemondást a moszkvai külügyminisztérium a Heiko Maas német külügyminiszter napirendjében történt változással indokolta, amely miatt a Lavrovval folytatandó tárgyalásra csak másfél óra maradna.
A két ország között feszültséget gerjesztett a Berlinben kezelt Alekszej Navalnij ügye. Berlin hétfőn bejelentette, hogy egy francia és egy svéd laboratóriumi vizsgálat is megerősítette, a Novicsok típusú harci idegméreg egy fajtájával mérgezték meg az orosz ellenzéki politikust, amint ezt korábban már a német vizsgálat is megállapította. Moszkva bizonyítékot követel a német féltől, és azt állítja, hogy Navalnij szervezetében az orosz vizsgálatok nem találtak mérget.
(MTI)