Cikkajánló: a woke kultúra saját vívmányaival állítja szembe a brit magaskultúrát

A történelmet és a kulturális sajátosságot radikálisan újraértelmező „woke” kultúra európai térnyerését jelezheti, hogy heteken keresztül reális esély mutatkozott arra, hogy a Nagy-Britanniában nyaranta esedékes, a BBC által szervezett „Promenade Concerts” nevű (BBC Proms vagy The Proms néven is ismert) rendezvényen idén nem hangozhat el a „Rule, Britannia!” című nemzeti dal teljes terjedelmében. 

John O’Sullivan véleménycikkéből kiderül, hogy miért:

– többek között ilyen jelzők illetik „balról” a dalt. Megjegyzendő, hogy nem kizárólag a Rule, Britannia! esik „woke revízió” alá: Sullivan írásában utal arra, hogy a British Museum és a National Trust is hasonló okok miatt vált progresszív kritikák tárgyává.

Sullivan a fentiekben rögzítettekkel kapcsolatban a legnagyobb problémát abban látja, hogy a BBC egyébként a Promenade Concerts című rendezvénysorozathoz hasonló, kimagasló nívójú kulturális eseményekhez adja a nevét, egyúttal szponzorként biztosít megnyilvánulási lehetőséget művészek számára olyan ikonikus helyszíneken, mint a londoni Royal Albert Hall – 1927 óta. 

Sullivan Sir Henry Woodot, a „Promenade Concerts” alapítóját idézve világít rá arra, hogy ezeknek az eseményeknek az eredeti célja az volt, hogy megszerettesse a közönséggel a magas kultúrát.

Ezt segítette elő a BBC azzal, hogy szponzorként gondoskodott arról, hogy a magas nívójú rendezvények elérhető áron álljanak rendelkezésre a publikum számára.

A zeneszám egyébként illeszkedik azon kulturális élmények sorába, amelyek méltók arra, hogy a Promenade Concerts programját erősítse. Csakhogy – és minden bizonnyal ez okozza most a problémát – a koncertet vezénylő Dalia Stasevska finn származású művész akként nyilatkozott a „Rule, Britanniáról!”, hogy a zeneszám „helytelenül patrióta”. 

Hasonlóan vélekedik Catriona Lewis, a BBC egyik producere: szerinte a britek egy olyan korszakban (vagyis a 18. században) született mű kapcsán éneklik azt, hogy soha nem válnak rabszolgává, amelyben a hatalom maga is rabszolgatartó volt.

Ez pedig épp olyan, mintha a neonácik énekelnék azt, hogy soha nem fogják őket gázkamrába kényszeríteni

– állítja Lewis. 

Helyreigazítandó a fenti állításokat, Sullivan rögzíti, hogy épp a britek voltak a rabszolgatartást elutasító abolicionizmus úttörői (1833-tól ugyanis a rabszolgatartás jelentős visszaszorulása volt tapasztalható a brit fennhatóság alá tartozó kelet-indiai és afrikai területeken), amelynek következtében a brit társadalom ráadásul sokkal többet is vitt véghez, mint amit a Rule, Britannia! című dalban vállal: a rabszolgatartást a teljes nemzetközösségre kiterjedően betiltották, ennek megfelelően a rabszolgatartás és a kizsákmányolás visszaszorítása épphogy nemzeti érdem.

A Rule, Britannia! ugyanis 1740-ben született – egy olyan korszakban, amikor a rabszolgatartás tulajdonképpen világszerte mindenhol elfogadott volt, s amelyben

a jelenségnek a közhiedelemmel ellentétben rengeteg európai, köztük jelentős számú brit is áldozatául esett

(ahogy arra Sullivan rámutat, britek tömegei kerültek például észak-afrikai rabszolgapiacokra a mai Egyesült Királyság délnyugati területeire koncentrált kalózportyák eredményeképpen). 

Annak hátterében tehát, amikor a zeneszámban a britek arra tesznek esküt, hogy soha nem válnak rabszolgákká, az a felismerés áll, hogy a rabszolgatartás valóban több, mint az üzletszervezés bevett formája, s hogy az ebben való brit részvétel igenis szégyellnivaló – húzza alá Sullivan, aki a fenti félreértésért a Brexitet hibáztatja. 

A maradáspártiak jelentős része ugyanis az eredmény óta mindenfajta nemzeti identitással összefüggésbe hozható közéleti momentum kapcsán hasonlóan reagálnak, mint ahogy tették azt a nemzeti dal esetében. Pedig – mutat rá Sullivan – rég volt már, hogy valaki komoly imperialista szándékkal énekelje a Rule, Britannia! sorait.

John O’ Sullivan On Musical Jingoism című véleménycikkét teljes terjedelmében itt olvashatja el.

(Megjegyzés: a BBC oldalán közzétett közleményben olvasható, hogy a közfelháborodás eredményeképpen a televíziós társaság visszakozott korábbi szándékától. A Rule, Britannia! című zenei mű - a „Land of Hope” és a „Glory” című számokkal egyetemben – ennek megfelelően teljes terjedelmében elhangozhat szeptember 12-én. A BBC eredeti elképzelései szerint a zeneszámoknak csak az instrumentális – ének nélküli – verziója hangzott volna el.)

Dobozi Gergely

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.