Washington szigorított a Huawei elleni szankciókon

2020. augusztus 17. 17:07

A Huawei idén az első alkalommal kapott helyet a legnagyobb 50, és negyedszerre a legnagyobb 100 vállalat között a Fortune magazin listáján.

2020. augusztus 17. 17:07

A washingtoni kormányzat a Huawei újabb érdekeltségeit helyezte tiltólistára annak érdekében, hogy megnehezítse a kínai távközlésiberendezés-gyártó konszern hozzáférését amerikai technológiákhoz – jelentette be a washingtoni külügyminisztérium és a kereskedelmi minisztérium a honlapján hétfőn.

Az indoklás szerint az amerikai adminisztráció attól tart, hogy érdekeltségei révén a Huawei meg tudja kerülni a korábban életbe léptetett korlátozásokat, és így hozzá tud férni olyan „érzékeny” technológiákhoz, mint amilyeneket egyes távközlési berendezésekben használt integrált áramkörök képviselnek. A korlátozások kiterjesztésének  bejelentése egybeesik a korábbi korlátozások alóli ideiglenes felmentés határidejének lejártával. Mostantól a Huawei számára csak a már működő hálózatok karbantartásához szükséges amerikai technológia lesz elérhető.

A Huawei Technologies bekerült a világ 50 legnagyobb vállalata közé

Az amerikai adminisztráció 2019 májusában léptette életbe a Huawei elleni szankciókat, amelyek egyebek között az amerikai vállalatok számára külön engedélyhez kötötték a kínai vállalattal fenntartott kereskedelmi és üzleti kapcsolatokat. Egyes területeken azonban felfüggesztették a szankciók érvényesítését elsősorban amiatt, mert számos regionális amerikai távközlési szolgáltató hálózatában a kínai vállalat berendezéseit is üzemelteti.

A feketelistára hétfőn felvett Huawei érdekeltségek között szerepel a Huawei Technologies Düsseldorf és a Huawei OpenLab München vállalat is a német dpa hírügynökség beszámolója szerint. A Huawei Technologies ugyanakkor hétfőn az MTI-hez eljuttatott tájékoztatásában bejelentette, hogy tavalyi eredménye alapján a Fortune Global 500-as listáján 12 helyet lépett előre az amerikai szankciók ellenére, és 49-dikként bekerült a világ legnagyobb 50 vállalata közé. A Huawei így az idén az első alkalommal kapott helyet a legnagyobb 50, és negyedszerre a legnagyobb 100 vállalat között a Fortune magazin listáján.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!