Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Negyedéves összevetésben a norvég GDP – az olaj- és gáztermelést nem számítva – 6,3 százalékkal csökkent a második negyedévben az előző negyedévi 2,2 százalékos esést követően.
Recesszióba került a norvég gazdaság, miután már a második egymást követő negyedévben zsugorodott a GDP a június végével zárult három hónapban az előző negyedévhez viszonyítva. A norvég statisztikai hivatal (SSB) kedden azt közölte, hogy negyedéves összevetésben a bruttó hazai össztermék (GDP) – az olaj- és gáztermelést nem számítva – 6,3 százalékkal csökkent második negyedévben az előző negyedévi 2,2 százalékos esést követően.
A Reuters által megkérdezett elemzők némileg kisebb, 6,1 százalékos GDP-csökkenést vártak. A Norvégiával szomszédos Finnországban a második negyedévben a gazdaság szerényebben, 3,2 százalékkal zsugorodott, miközben Svédországban jelentősebben, 8,6 százalékkal esett a GDP. A koronavírus-járvány miatt a kormány takaréklángra állította az ország gazdaságát március 12-én. Később fokozatosan újraindította a gazdaságot, aminek a hatására júniusan – májussal összevetve – a GDP már 3,7 százalékkal nőtt.

(MTI)