Megkezdődött az éves delfinvadászat Japánban

2020. augusztus 31. 14:53

Taidzsiban egyre több delfint és kisebb bálnát fognak ki élve: 2011-ben csak 35 állatot, 2018-ban azonban már 241-et.

2020. augusztus 31. 14:53
null

Megkezdődött az éves delfin- és bálnavadászat Japánban. A szeptembertől márciusig tartó vadászati szezon előkészítésekor a várható tiltakozások ellen intézkedéseket hoztak Taidzsiban, ahol a legtöbb delfint fogják ki az országban. A helyi sajtó szerint a kisebb hajókat a hatóságok leállítják, a drónokat betiltották. A vadászat idején a rendőrség fokozott ellenőrzést végez. Taidzsiban forgatták az Oscar-díjjal is jutalmazott Az öböl című filmet, amely megismertette a világgal a térségben zajló évenkénti öldöklést.

Az állatvédők szerint a vadászat elleni állandó kritikának van hatása. „Az elmúlt 18 évben a leölt delfinek és kisméretű bálnák száma 93 százalékkal csökkent” – mondta Sandra Altherr, a Pro Wildlife szakértője. Az állatvédő szervezet évek óta követeli a japán delfinvadászat betiltását, még akkor is, ha azóta más országokban, például Peruban, Nigériában, Brazíliában vagy Indiában ennél jóval több delfint vadásznak le. A taidzsi vadászat azért is jövedelmező, mert fiatal állatokat is kifognak, melyeket delfináriumok vásárolnak meg. Miközben a megölt delfinek száma erősen visszaesett Japánban, Taidzsiban egyre több delfint és kisebb bálnát fognak ki élve: 2011-ben csak 35 állatot, 2018-ban azonban már 241-et. Több ezer dollárért adják el őket elsősorban Kínába, Törökországba és Thaiföldre.

A vadászat során a halászok egy kis öbölbe terelik az állatokat úgy, hogy tengerbe helyezett fémrudakat kalapáccsal verve megbénítják a delfinek tájékozódási képességét. A legszebb példányokat kiválasztják a delfináriumok számára, a többit egy szomszédos öbölben lemészárolják. A hivatalos kommunikáció szerint a delfinvadászat a taidzsi emberek számára nélkülözhetetlen a megélhetésük szempontjából. A legtöbb japán azonban alig eszik bálna- vagy delfinhúst. A kritikusok a hús ólommal és szerves klórvegyületekkel való súlyos terheltségére hívják fel a figyelmet. A japán bálnavadászok három évtizednyi kényszerpihenő után azonban tavaly nyáron ismét kifuthattak a vízre, hogy kereskedelmi célú bálnavadászatra induljanak.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Mads Claus Rasmussen
  

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2020. augusztus 31. 19:16
Lehet, hogy eljönnek a Vadászati Világkiállításra. Bemutatni a dicsőségüket.
Az ajtónak támaszkodni tilos
2020. augusztus 31. 17:28
Bojkottáld Japánt! Ne vegyél japán autót, fényképezőgépet, teriyaki szószt, sushit, stb. Komolyan.
Akitlosz
2020. augusztus 31. 16:34
Máshol meg lazacokra halásznak. Így nem jut elég táplálék a többi tengeri élőlénynek és a medvéknek.
Akitlosz
2020. augusztus 31. 16:32
"Az elmúlt 18 évben a leölt delfinek és kisméretű bálnák száma 93 százalékkal csökkent" Mert már elfogytak. A leölt mamutok száma az elmúlt 10 000 évben 100 százalékkal csökkent. Amennyivel több az ember és a háziállat, annyival kevesebb a vadon élő állat. Nem darabszámban, hanem kilogrammban. A tengeri élővilág is radikálisan megritkult.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!