Lichteinstein az Emberi Jogok Európai Bíróságán támadja meg a Benes-dekrétumok egyes rendelkezéseit

2020. augusztus 26. 09:27

Lichtenstein Csehországgal szemben a Benes-dekrétumok miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Az alkotmányos monarchia egy, a második világháború után Csehországhoz csatolt terület kapcsán kéri a strasbourgi bíróságtól a tulajdonhoz fűződő alapjogi sérelmek megállapítását.

2020. augusztus 26. 09:27
null

A keresetben az Lichtenstein-házon kívül még 38 további lichtensteini állampolgár is szerepel. Csehszlovákia ugyanis 1945-ben a Benes-dekrétumok egyikében a monarchiát most is vezető Lichtenstein-házat, illetve a többi, közel három tucat családot német nemzetiségűnek nyilvánította, amivel a kollektív bűnösség hatálya alá kerültek.

A dekrétumok a kollektív bűnösnek nyilvánított nemzetiségek, így németek és a magyarok esetében, megengedik a magántulajdon kompenzáció nélküli kisajátítását. Így történhetett meg, hogy a családok birtokában lévő mintegy 500 ezer hektáros terület, illetve az ezen található számtalan nagy értékű történelmi kastély és termőföld Csehszlovákiához került, miközben ezért az uralkodócsalád semmiféle kárpótlást sem kapott.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron

A kérdéses terület nagy része több mint 700 évig a Lichtenstein-ház tulajdonában volt. Lichteinstein külügyminisztere, Katrin Eggenberger szerint bár az ügy a szuverenitás alapvető kérdését feszegeti, egy kis országnak minden lehetőséget meg kell ragadnia érdekei érvényesítésére. Martin Smolek cseh külügyi miniszterhelyettes – bár a kormány hivatalos álláspontját nem közölte az ügyben – furcsának találta, hogy Lichtenstein épp az emberi jogok európai egyezményére hivatkozik, amikor az a Benes-dekrétumok születésekor még nem volt hatályban.

 

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.

 


 

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bumburi
2020. november 03. 19:27
Lichtenstein egy tökös kis ország, hosszú ideig blokkolta Csehország és Szlovákia uniós csatlakozását is
Válasz erre
1
0
Nehidd El
2020. szeptember 30. 21:42
Ha ez átmenne, olyan precedenst teremtene a magyaroknak, hogy szerintem Soros az összes ügynökét kötelezni fogja most azonnal, hogy tegyenek meg mindent, hogy elkaszálják az indítványt. Várom a Momentum megszólalását, ahogy elítélik az emberi jogokat.
Válasz erre
9
1
Gintonic68
2020. szeptember 13. 23:49
Ezek eddig hol szunyókáltak?
Válasz erre
6
0
balbako_
2020. szeptember 08. 19:35
Soros csicskásai ücsörögnek ott is. https://ripost.hu/politik/harcel/rettegnek-strasbourgban-a-lomnici-nevtol-2567458/
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!