Megdöbbentő felvétel jelent meg az orosz altábornagy elleni merénylet pillanatairól (VIDEÓ)
Az elektromos rollerbe rejtett pokolgép az altábornagyon kívül még egy embert megölt.
Libanoni és francia katonák együtt dolgoznak a romok eltakarításán és a part mentén elsüllyedt hajók kiemelésén.
Ismét teljes kapacitással működik a bejrúti kikötő – jelentette az NNA libanoni hírügynökség a kikötői hatóságra hivatkozva csütörtökön. Besszám al-Kaiszi, a hatóság vezetője azt mondta, libanoni és francia katonák együtt dolgoznak a romok eltakarításán és a part mentén elsüllyedt hajók kiemelésén. A munkálatok vélhetően még két hétig tartanak.
Libanon több országtól segítséget kapott azt követően, hogy augusztus 4-én a főváros kikötőjében felrobbant több mint 2700 tonna ammónium-nitrát, amelyet évek óta, különösebb óvintézkedések nélkül tároltak ott.
A robbanás súlyos pusztítást okozott Bejrútban, legalább 183 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek, rengeteg épület megrongálódott. A robbanás okát egyelőre nem tudni, a kiszivárgott dokumentumok szerint azonban az ország legfelsőbb vezetése is tudott arról, hogy a tetemes mennyiségű vegyi anyagot ott raktározzák.
(MTI)