Háborúval fenyegette az izraeli államfő a Hamászt

2020. augusztus 18. 18:39

„Ha háborút akarnak, megkaphatják. A Hamásznak tudnia kell, hogy ez nem játék” – jelentette ki Reuven Rivlin.

2020. augusztus 18. 18:39

Háborúval fenyegette az izraeli államfő a Gázai övezetet ellenőrzése alatt tartó Hamászt kedden, az innen indított, gyújtószerkezetekkel megrakott léggömbök újbóli felbukkanása miatt, amelyek több dél-izraeli településen is tüzet okoztak. „Ha háborút akarnak, megkaphatják. A Hamásznak tudnia kell, hogy ez nem játék” – jelentette ki Reuven Rivlin a Gázai övezettel szomszédos izraeli területen tett látogatása során, és egyúttal köszönetet mondott a helyi tűzoltóknak a sikeres munkájukért.

A gyújtószerkezetek felbocsátása augusztusban kezdődött újra. Az eszközök becsapódásakor általában tűz keletkezik mezőgazdasági területeken, elpusztítva a termést. Megtorlásul Izrael határozatlan időre lezárta a gázai áruforgalmi átkelőhelyet Kerem Salomnál, az izraeli hadsereg (IDF) pedig múlt héten támadást intézett a Hamász állásai, katonai létesítményei és megfigyelő pontjai ellen.

Eközben Gázából azt közölték, hogy kedden leállt az övezet egyetlen erőműve, miután Izrael leállította az üzemanyagszállítást. A mintegy 2 milliós Gázának körülbelül napi 500 megawatt áramra lenne szüksége, de egy ideje már csak 200 megawatthoz tudott hozzájutni, ebből 120 Izraelből, 30 Egyiptomból érkezik, csak a maradékot nyerte a most leállt erőműből. A Gázai övezetben gyakori az áramhiány és az áramkimaradás, Izrael korábban már többször korlátozta az erőmű üzemanyag-ellátmányát, válaszul az innen indított támadásokra.

Izrael az 1967-es hatnapos háborút követően foglalta el Egyiptomtól a Gázai övezetet, de 2005-ben kivonult onnan, a terület határait azonban azóta is szigorúan ellenőrzi. Az utolsó nagyobb konfliktus a térséget irányító Hamásszal 2014-ben volt. Az azt követően egyiptomi közvetítéssel létrejött tűzszüneti megállapodás ellenére az erőszak időnként fellángol Izrael és a Hamász között.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szeekely
2020. augusztus 18. 19:59
A cionazi takony rakeni-feni magat a vilagra!
mokány
2020. augusztus 18. 19:21
Egyiptomot "Nagy" Szulejmán csatolta az ozmán birodalomhoz. Bagdadot 1520 - ban vette el , "Nagy" (második) Szulejmán a siitáktól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!