Bombariadó-hullám volt Moszkvában a hétvégén

2020. augusztus 31. 10:48

Csaknem hétszáz objektum kapott bombafenyegetést vasárnap az orosz fővárosban.

2020. augusztus 31. 10:48
null

Csaknem hétszáz objektum kapott bombafenyegetést vasárnap Moszkvában – közölte hétfőn az Interfax hírügynökség jól értesült forrásra hivatkozva. Több mint száz egészségügyi intézményt, csaknem négyszáz bevásárlóközpontot és üzletet, valamint több mint hatvan szállodát fenyegettek meg robbantással az orosz fővárosan. Hasonló bejelentés érkezett két pályaudvarral és a seremetyjevói repülőtérrel kapcsolatban is. Az utólag hamisnak bizonyult fenyegetések miatt több mint tízezer embert evakuáltak. Moszkvát az elmúlt hetekben bombafenyegetések újabb hulláma érte el, amely augusztus 19-én csúcsosodott ki; akkor 25 ezer embert kellett az utcára kimenekíteni.

Oroszországban a hatóságok 2017-ben több millió embert kényszerültek evakuálni nyilvános helyekről hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető üzenetek miatt. A riasztások – amelyeket akkor elsősorban a szíriai orosz katonai beavatkozással hoztak összefüggésbe –, rendre hamisnak bizonyultak. Fenyegetések tavaly januárban is érkeztek forgalmas intézményekbe, majd november 28-tól újabb masszív hullám kezdődött. Emiatt 2019 végén 1,1 millió embert kellett kimenekíteni. A fenyegetések száma december 19-én érte el a tavalyelőtti rekordot, akkor 170 ezer embert evakuáltak a moszkvai iskolákból, bölcsődékből, kórházakból, repülőterekről és metróállomásokról. A Megváltó Krisztus-bazilikát az előző év utolsó heteiben kilenc alkalommal kellett kiüríteni.

Az idei év januárjától felújultak a főleg forgalmas nagyvárosi intézmények, közlekedési és bevásárlóközpontok ellen irányuló fenyegetések. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) öt külföldi e-mail-szolgáltató oroszországi hozzáférésének letiltásáról számolt be, amelyek ilyen üzeneteket közvetítettek.

(MTI)

(Képünk illusztráció, forrás: vasarhely24.com)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
neociprióta
2020. szeptember 01. 14:30
a hagyományos hazudozás egyik bevált formája.....valamivel meg kell magyarázni a népnek mire költi a százmilliárdokat putler herenyalóinak hadserege...LOL
neociprióta
2020. szeptember 01. 14:30
a hagyományos hazudozás egyik bevált formája.....valamivel meg kell magyarázni a népnek mire költi a százmilliárdokat putler herenyalóinak hadserege...LOL
olajfa1
2020. augusztus 31. 14:37
És? egyetlen bankot sem raboltak ki? De furcsa...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!