Állandóvá teszik az amerikai katonai jelenlétet Lengyelországban

2020. augusztus 04. 16:00

A hadtest egyik célja az amerikai műveleti képességek megerősítése és integrációja Európában.

2020. augusztus 04. 16:00

Az amerikai 5. hadtest előretolt lengyelországi parancsnokságának létrehozása révén állandóvá válik az amerikai katonai jelenlét Lengyelországban – közölte kedden Krakkóban Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter. A miniszter az amerikai szárazföldi erők főparancsnokával, James McConville-lel, valamint a részben Lengyelországba telepítendő amerikai 5. hadtest élére álló John Kolasheskivel együtt szólalt fel a krakkói katonai ünnepségen. Blaszczak megerősítette Mark Esper amerikai védelmi miniszter múlt heti döntését, amely szerint Lengyelországban az 5. hadtest előretolt parancsnokságát létesítik, és legalább 1000-rel, 5500-ra növelik meg a már lengyel földön állomásozó amerikai kontingens létszámát.

A lengyel miniszter felidézte: Donald Trump amerikai és Andrzej Duda lengyel elnök 2019-ben aláírt két nyilatkozatában „az amerikai hadsereg állandó lengyelországi jelenlétéről döntött”. A krakkói ünnepség során a lengyel nemzetvédelmi tárca Twitter-honlapján a lengyel és amerikai elnök tavalyi nyilatkozataira  hivatkozva arról tájékoztatott: döntés született az amerikai erők eddig rotációs jellegű lengyelországi állomásoztatásának állandóvá tételéről. Az Egyesült Államok és Lengyelország július 30-án befejezte a tárgyalásokat a megszilárdított védelmi együttműködésről, az erről szóló szerződést (Enhanced Defence Cooperaation Agreement) várhatóan még augusztusban írják alá. A krakkói ünnepségen James McConville főparancsnok altábornaggyá nevezte ki John Kolasheskit, aki bejelentések szerint az ősszel műveleti képességeit újra elérő 5. hadtest élére fog állni.

A hét éve megszüntetett, korábban mindkét világháború, majd a hidegháború és a koszovói konfliktus során is Európában tevékeny 5. hadtest fő székhelye a Kentucky állambeli Fort Knox – idézte fel krakkói felszólalásában James McConville. Közölte: a hadtest egyik célja az amerikai műveleti képességek megerősítése és integrációja Európában. Donald Trump júniusi bejelentése szerint Washington csökkenti a német földön állomásozó katonái létszámát, legújabb közlés szerint összesen 11 900 amerikai katonát vonnak ki. Csaknem 5600 katonát NATO-tagországokba telepítenek át, 6400 katona pedig visszatér az Egyesült Államokba.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Altakukac
2020. augusztus 04. 16:39
A baráti Lengyelország cserébe megvesz vagy 30 db f35 vadászt. Lehet többet. A jó vevőnek jár a support kérem...
jolly77
2020. augusztus 04. 16:34
helyesssss! Trumpnak hatalmon kell maradnia!
Balango
2020. augusztus 04. 16:16
Szerencsétlen lengyelek. A történelmi előzmények alapján érthető russzófóbiájuk miatt képtelen levonni a történelmük másik tanulságát: soha egyetlen nyugati szövetségéesük nem védte meg őket senkitől és nem tartotta be, amit ígért.
Magyarok Pásztora
2020. augusztus 04. 16:16
Beszariak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!