Bírálta és felháborítónak nevezte az új hongkongi nemzetbiztonsági törvényt az amerikai külügyminiszter szerdán Washingtonban tartott sajtótájékoztatóján. Mike Pompeo hangsúlyozta, hogy a Kína által Hongkongra „erőltetett” törvény „sértés valamennyi nemzetre nézve”. A miniszter aggodalmát fejezte ki minden egyes hongkongi személyes biztonsága iránt. Mint mondta: az új nemzetbiztonsági törvény valószínűleg érinti az ott élő amerikai állampolgárokat is. Az amerikai kormányzat folytatja a Donald Trump elnök által meghatározott irányvonal megvalósítását, és minden tekintetben véget vet a Hongkongnak eddig biztosított kedvező elbánásnak, és teljesen megszünteti a különleges kereskedelmi státuszt – jelentette ki.
„Még sok munka vár ránk” – fogalmazott, és jelezte, hogy az Egyesült Államok további, Kínára vonatozó törvények meghozatalára készül. A sajtókonferencián Pompeo nem zárta ki, hogy meghívják Vlagyimir Putyin orosz elnököt a G7-es országcsoport kibővített csúcstalálkozójára. Hozzátette: a meghívásról az amerikai elnök dönt majd. Donald Trump júniusban javasolta Putyin meghívását.