Emmanuel Macron francia elnök felszólította Izraelt, hogy tegyen le annexiós terveiről Ciszjordániában – közölte az államfő hivatala pénteken. A párizsi elnöki hivatal közleménye Macron és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő csütörtöki telefonbeszélgetését összegezte. Macron figyelmeztette Netanjahut, hogy a palesztin területeken létrehozott zsidó telepek bekebelezése „ellentétes lenne a nemzetközi joggal, és veszélybe sodorná a kétállami megoldást, illetve az igazságos és tartós béke megteremtésének lehetőségét izraeliek és palesztinok között”. A francia elnök egyúttal leszögezte: országa eltökélten támogatja Izrael biztonságát, és rendíthetetlenül fáradozik a közel-keleti feszültségek enyhítése érdekében. Macron hangsúlyozta, hogy a két országot a barátság és a bizalom köti össze, amelynek fenntartásához ragaszkodik.
A francia kormány június végén figyelmeztette Izraelt: a szóban forgó területek annexiója hatással lehet kapcsolatára az Európai Unióval. Egyúttal jelezte: Párizs továbbra is kész elismerni a palesztin államot, ha eljön az idő. Franciaország, Németország, Egyiptom és Jordánia kedden ismételten felszólították Izraelt, hagyjon fel terveivel. Nagy-Britannia szintén ellenzi az annexiót. Az izraeli nagykoalíciós kormány pártok közötti megegyezése lehetővé tette, hogy Benjámin Netanjahu július 1-jével megkezdje az előkészületeket Izrael szuverenitásának kiterjesztésére Ciszjordániában. A Jordán folyó nyugati partján fekvő, a nemzetközi közösség által megszállt területnek tekintett Ciszjordániában mintegy félmillió izraeli él ott épített településeken, melyeket a nemzetközi közösség nem ismer el Izrael részének.