Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

„Lukasenka tisztában van az elfogadottságával, és fél, hogy veszíthet a választásokon” – jelentette ki egy ellenzéki politikus.
„A nők forradalma zajlik Fehéroroszországban” – írta pénteken a Le Monde francia napilap az előző esti, minden korábbinál népesebb ellenzéki tüntetésről beszámolva, míg a Reuters brit hírügynökség Jeanne d'Arc-hoz hasonlította a legnépszerűbb ellenzéki elnökjelöltet, Szvjatlana Cihanouszkaját.
Lukasenka fél

Fehéroroszországban augusztus 9-én tartják az elnökválasztást, amelyen az országot 1994 óta vaskézzel irányító egykori kolhozelnök, Aljakszandr Lukasenka a hatodik mandátumáért indul. Csütörtök esti kampánygyűlésén, amelyen a Vjaszna emberjogi szervezet szerint 63 ezren vettek részt, a 37 éves Cihanouszkaja az oldalán Veranika Cepkalával és Marija Kalesznyikavával jelent meg.
A népszerű vlogger, Szjarhij Cihanouszki, aki a kampányok során feltárta az államfő túlkapásait, illetve a kisembereknek a koronavírus-járvány tragikus kezelése miatt Lukasenkával szemben érzett elégedetlenségét, május vége óta őrizetben van. Veranika Cepkala, a július 14-én a központi választási bizottság által elutasított jelölt, Valerij Cepkala felesége. Valerij Cepkala gyermekeivel együtt elmenekült Fehéroroszországból.
A jelenleg Moszkvában tartózkodó Cepkala az EFE spanyol hírügynökségnek adott interjúban elmondta, hogy az elnök fél, hogy elveszíti a 25 éve megtartott hatalmát. „Lukasenka tisztában van az elfogadottságával, és fél, hogy veszíthet a választásokon” – mondta az ellenzéki politikus, országa volt egyesült államokbeli és mexikói nagykövete. Úgy véli, hogy az elnök annak ellenére fél, hogy korlátlan költségvetés áll a rendelkezésére, adminisztratív eszközökkel gyakorol nyomást (az ellenfeleire), az ellenőrzése alatt áll a központi választási bizottság, és kész a választások meghamisítására.
A tét: a negyedszázados uralom
„Marija Kalesznyikava Viktar Babarika volt bankár felesége, akit állítólagos adócsalás miatt került a rács mögé, így nem tudott indulni a választásokon. Cihanouszkaja nem elvenni, hanem vissza akarja adni a hatalmat” – írta a francia lap. Megígérte, ha megválasztják, demokratikus és átlátható választásokat ír ki, hogy a nép végre megválaszthassa az elnökét. Választási gyűlésein nincs szó ideológiáról, jobb- vagy baloldaliságról, liberalizmusról vagy szocializmusról. „A tét: véget vetni Lukasenka több mint negyedszázados uralmának” – emlékeztetett a francia napilap. Valerij Cepkala egy interjúban elmondta, hogy Szvjatlanának a fehérorosz Jeanne d'Arc szerepét kell játszania. Bár hivatalos közvélemény-kutatás nem készült, félhivatalos kutatások szerint Lukasenka népszerűsége 25-35 százalék között mozog, ami jóval alatta marad a választásokon rendszerint elért több mint 80 százalékos szavazatarányának. Cihanouszkaja népszerűsége a biztos választók körében valamivel több mint 35 százalékos.
„Az előrejelzések szerint Lukasenka is így győzni fog, Cihanouszkaja gyorsan a Washington által egykor Európa utolsó diktátorának nevezett Lukasenka elleni tiltakozó mozgalom vezetőjévé vált” – jegyezte meg a Reuters brit hírügynökség.
Nyugati megfigyelők rendszerint megállapítják, hogy a fehérorosz választások nem szabadok és igazságosak, az egykori tanárnő hosszú évek óta a legkomolyabb kihívója a 65 éves államfőnek.
Elemzők szerint a koronavírus-járvány ingatta meg Lukasenka hagyományos szavazóbázisát. Tadeusz Giczan Londonban élő fehérorosz kutató szerint – akit a Le Monde idézett – egyfajta társadalmi szerződés volt Lukasenka és fehéroroszok között, amelynek értelmében a szabadságjogokról való lemondást az orosz szomszéddal szembeni védelem kárpótolta. A Covid-19-járvány veszélyeit semmibe véve azonban a „nép atyja” árulóvá vált. A fehéroroszok elvesztették politikai érdeklődésüket és rezignálttá váltak. Látták a hatalom megtorlásait, de ez csak kismértékben érinti őket, a koronavírus közvetlen fenyegetést jelent - vélte Aleszja Rudnik, az Új Gondolatok Központja fehérorosz agytröszt politikai elemzője.
(MTI)