Kiköthet Szicílián az Ocean Viking

2020. július 05. 18:26

A hajó fedélzetén 180 ember várja, hogy partra szállhasson.

2020. július 05. 18:26

Kiköthet Szicílián, Porto Empedocle kikötőjében az Ocean Viking civil hajó, miután megkapta az ehhez szükséges engedélyt az olasz hatóságoktól – közölte vasárnap a hajót üzemeltető SOS Méditerranée civil szervezet. A hajó fedélzetén 180 ember várja, hogy partra szállhasson, akiket az Ocean Viking a Földközi-tengeren vett fedélzetére. Az AFP francia hírügynökségnek a hajó fedélzetén levő tudósítóját a szervezet arról tájékoztatta, hogy várhatóan hétfő reggel érik el a kikötőt.

A fedélzeten lévő 180 embert, pakisztániakat, nigériaiakat, eritreaiakat és az észak-afrikai országokból érkezőket, köztük 25 kiskorút, négy külön mentőakció során vette fel az Ocean Viking június 25-én és 30-án. Eddig az olasz és a máltai hatóságok is elutasították, hogy a hajó kiköthessen, ami miatt feszültté vált a helyzet a fedélzeten, és a kapitány „rendkívüli állapotot” rendelt el a hajón. Az utasok egy része ugyanis megfenyegette a legénységet, voltak, akik a vízbe ugrottak, egyesek pedig öngyilkosságot kíséreltek meg. Vasárnap az után csillapodtak le a kedélyek, hogy egy olasz orvos érkezett a fedélzetre, és megígérte az ott levőknek, hogy partra szállhatnak. A fedélzeten levő 180 ember kivétel nélkül szűrésen esett át az új típusú koronavírus-járvány miatt, és kiszállás után egy karanténhajóra kerülnek.

(MTI)

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NTLLK
2020. július 06. 13:15
Külön vizsgálják az atomtudósokat, az informatikai mérnököket és az űrkutatókat.
pitypang1125
2020. július 06. 07:34
Röhej, de ha ez kell a digóknak, lelkük rajta.
balbako_
2020. július 06. 05:36
Úgy sincsenek még elegen Európában! Amúgy ezeket a derék tengeri rablókat miért nem ültetik le emberkereskedelemért? Hiszen pénzért teszik!
vero1_
2020. július 06. 03:39
Maffia biznisz. Ha egyszer egy üzlet beindul...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!