Jóváhagyta a francia parlament a terrorizmusért elítéltek megfigyelését

2020. július 27. 20:30

A törvénymódosítást a múlt héten fogadták el a szenátusban, azt megelőzően pedig az alsó- és felsőház tagjaiból álló, úgynevezett közvetítőbizottság tárgyalta. A törvény erősen vitatott.

2020. július 27. 20:30

Jóváhagyta a francia nemzetgyűlés hétfőn azt a vitatott törvénymódosítást, amely lehetővé teszi a terrorizmusért elítélt személyek szabadlábra helyezést követő megfigyelését. Richard Ferrand, a nemzetgyűlés elnöke ugyanakkor a kézfeltartással történt szavazást követően bejelentette, hogy a jogszabályt megküldi véleményeztetésre az Alkotmánytanácsnak.

A törvénymódosítást a múlt héten fogadták el a szenátusban, azt megelőzően pedig az alsó- és felsőház tagjaiból álló, úgynevezett közvetítőbizottság tárgyalta. A törvény erősen vitatott. A többi között lehetővé tenné az igazságszolgáltatási hatóságoknak, hogy a terrorvádakkal öt évnél hosszabb időre elítélt személyeket büntetésük letöltése után több évre hatósági megfigyelés alá helyezzék. Ennek keretében például előírható számukra, hogy hol lakjanak, illetve megtiltható, hogy bizonyos személyekkel érintkezzenek. A büntetést letöltő személy hozzájárulásával egy elektronikus nyomkövető karperec viselésével tovább bővül az ellenőrzési lehetőségek köre.

A jogszabály bírálói szerint ez az emberi- és polgári jogok megsértésének minősül. Ferrand ezért kijelentette: a francia Alkotmánytanácsnak kell most döntenie arról, hogy a magánszféra ilyen mértékű korlátozása arányban áll-e a közbiztonság érdekével.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2020. július 27. 22:18
Minek figyelni egy terroristát? Ha majd kalasnyikovval mészárol, meg belehajt a tömegbe, azt úgyis könnyű lesz észrevenni. Ha meg nem, akkor ugye fölösleges figyelni.
zakar zoltán béla
2020. július 27. 21:21
Trockij gyilkosait most keresni....
luisbathhelena
2020. július 27. 21:03
Megfigyelni egy elitelt terroristat? Ez maga a fasizmus hisz azt feltételezi a bortonbuntetes nem ért célt :)) Na és a gyilkosok jogairól ne is beszeljunk
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!