Dollárszázmilliókat költ a Soros-alapítvány a rendszerszintű rasszizmus elleni harcra

2020. július 14. 08:54

Az utcára vonuló emberek reményt jelentenek a számukra – hangsúlyozta az alapítvány elnöke.

2020. július 14. 08:54
null

A Nyílt Társadalom Alapítványok 220 millió dollárral támogatják az USA feltörekvő fekete közösségeit és vezetőit, hogy azok képesek legyenek továbbvinni a mai lendületet – haladva a jobb jövő felé – annak érdekében, hogy a nemzet közelebb kerüljön a faji igazságossághoz – számol be az opensocietyfoundations.org.

Ennek az összegnek a legnagyobb része – 150 millió dollár – ötéves támogatások révén kerül azokhoz a fekete vezetésű igazságügyi szervezetekhez, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy lendületet kapjanak azok a küzdelmek, amelyek célja a faji egyenlőség megteremtése és fenntartása. A Nyílt Társadalom lépése tükrözi azt a meggyőződésünket, hogy a valódi haladáshoz hosszú évek folyamatos támogatása szükséges.

Inspiráló és hatalmas élmény megtapasztalni a változásoknak ezeket a pillanatait a faji igazságügyi mozgalomban” – mondta Patrick Gaspard, az Open Society Foundations elnöke. „Örülünk, hogy az alapítónk és elnökünk, George Soros által elindított létfontosságú munkát folytathatjuk az elnyomott emberek jogainak, méltóságának megteremtése érdekében az egész világon.

A rendszerszintű rasszizmus lebontására irányuló küzdelem folyamatos; a köztársaság kezdetétől napjainkig létezik, és beépül a kormányzat minden szintjébe, valamint a büntető- és igazságszolgáltatási rendszerünkbe. Azonban az ország minden sarkában utcára vonuló, minden korosztályt képviselő, sokféle hátterű emberek hatalmas tömege reményt jelentenek mindannyiunk számára” – véli Patrick Gaspard.

(opensocietyfoundations.org)

(Nyitókép: Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke és a felesége, Tamiko az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet megalapításának alkalmából rendezett berlini ünnepségen 2017. június 8-án. MTI/EPA/Clemens Bilan)

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2020. július 22. 15:14
Mit mondjak? Így is lehet kommentálni azt a tényt,hogy "MI A RENDETLENSÉG ÉS A ZAVARGÁSOK PÁRTJÁN ÁLLUNK"!!!!
Vakfolt
2020. július 14. 16:21
Nagyon örülök, hogy kiderült soros pénzeli ezt az őrületet. A nyitvatermő társadalom igazi arcát megtekinthettük, és köszi, de kurvára nem. Szerintem ez így még elég sokaknak lejött most. Végképp elrugaszkodhatunk a filantróp jóságos faszika ábrándképtől, helyette itt van a káoszt a jóemberkedők pofájába robbantó tata, és az igazi hülyék még örülnek is neki! Két csapot egy legyésre, itt a civilnek mondott szervezetek igazi arca és szándéka, és itt van, hogy kik azok akik annyira debilek, vagy megvettek, hogy egyengetik ennek a rettenetnek a kibontakozását.
toef36
2020. július 14. 14:40
Elég ránézni, eléggé undorító hiéna-fajzat...! Ő maga a RASSZIZMUS! Mindenkit gyűlöl, aki nem mellette áll!
serferi
2020. július 14. 14:30
Ezek inkább utcára vonuló gyilkos fosztogatók.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!