A brit vállalatok 2021-től nem vásárolhatnak a Huaweitől 5G-felszerelést

2020. július 14. 14:58

Az amerikai szankciók és szakértők útmutatása alapján.

2020. július 14. 14:58

A brit távközlési vállalatok 2021-től nem vásárolhatnak a kínai Huawei technológiai óriáscégtől berendezéseket a nagy-britanniai 5G mobilhálózat kiépítéséhez – jelentette be kedden a digitális fejlesztésért felelős minisztérium vezetője. Oliver Dowden a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatásában közölte azt is, hogy a Huaweitől vásárolt, a brit 5G hálózatba már beépített eszközöket 2027 végéig el kell távolítani a távközlési rendszerekből.

Elmondta, hogy a kormány a kínai céggel szemben foganatosított amerikai szankciók, valamint saját kiberbiztonsági szakértőinek felülvizsgált útmutatásai alapján döntött úgy, hogy a Huawei termékeit ki kell tiltani a brit hálózatból. A miniszter arról is beszámolt, hogy a 2024-ben esedékes következő nagy-britanniai parlamenti választásokig a kormány törvényben teszi „visszafordíthatatlanul” kötelezővé a Huawei termékeinek teljes eltávolítását a brit 5G hálózatokból, és ezek 2027 végére „Huawei-mentesek lesznek”.

(MTI)

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
villogókékfog
2020. július 14. 16:39
Éljen az önszabályozó piac! És ezek szoktak minket kioktatni piacgazdaságról is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!