Száznál több tüntetőt vettek őrizetbe a Scotland Yard vasárnap reggeli adatai szerint az előző nap kezdődött, hajnalba nyúló és sok helyen erőszakossá fajult londoni megmozdulások résztvevői közül. A demonstrációkon rasszizmusellenes és radikális jobboldali csoportok csaptak össze, és mindkét tábor többször összetűzésbe került a nagy erőkkel felvonult rendőri alakulatokkal is. Szélsőjobboldali szerveződések, köztük a legnagyobb radikális csoport, a Britain First tagjai „a hazafias emlékművek megvédésének” céljával hirdették meg londoni demonstrációjukat, és több ezren meg is jelentek a londoni parlament előtti téren, ahol szinte azonnal összecsaptak a rendőrökkel, akiket üvegekkel, kövekkel, petárdákkal dobáltak.
A tüntetés meghirdetett célja arra utalt, hogy rasszizmusellenes tüntetők egy héttel korábban, David Floyd halála ellen tiltakozó megmozdulásukon a nyugat-angliai Bristolban ledöntötték és a kikötő vizébe dobták Edward Colston egykori angol rabszolgakereskedő szobrát. A Bristolban született Colston 1680-ban a Nyugat-Afrikából az amerikai kontinensre irányuló angol rabszolgakereskedelem monopóliuma, a Royal African Company tagja, 1689-ben alkormányzója lett. A II. Károly király alapította Royal African Company becslések szerint legalább 85 ezer afrikai rabszolgát – köztük nőket és gyerekeket – szállított Amerikába.