Putyint folyamatosan tesztelik

2020. június 28. 19:07

2020. június 28. 19:07

Rendszeresen, három-négynaponta tesztelteti magát a Covid-19-járvány miatt Vlagyimir Putyin orosz elnök, az eddigi vizsgálatok nem mutattak ki SARS-Cov-2 koronavírust a szervezetében. 

Ezt maga Putyin mondta el a Rosszija 1 állami tévécsatorna vasárnap jelentkező Moszkva, Kreml, Putyin című magazinműsora számára. Az orosz elnök a járvány elleni oroszországi küzdelem több, mint három hónapja alatt többször intézett üzenetet a lakossághoz és a felelős személyekkel folytatott tárgyalásairól naponta beszámoltak a televíziók, de ebben témában interjút most adott első ízben.

Saját szemével akart meggyőződni a helyzetről

Elmondta, azért ment be március végén személyesen a fertőzötteket nagy számban kezelő kommunarkai kórház „vörös zónájába”, mert mint más válsághelyzetekben, most is a saját szemével, nem csupán a jelentésekből akart meggyőződni a dolgok állásáról.

„Felszereltek (védőruhával) ahogyan kell. Igaz, ez a felszerelés nem gátolta meg, hogy a kórház főorvosa (Gyenyisz Procenko) megbetegedjen. Ilyesmi előfordul, úgy értem, ilyen kockázat lehetséges. De akkor (Mihail) Misusztyin miniszterelnök még nem volt beteg, ezért a ranglétra tetején megvolt a magatartási szabadságom” – mondta.

Hozzátéve, hogy

indokoltnak érezte a kockázatot, noha környezete egy emberként próbálta meg lebeszélni a vizitről.

Putyin kifejezte meggyőződését, hogy Oroszország az elmúlt évek eredményeinek köszönhetően „méltósággal és minimális veszteséggel” fog kijönni a Covid-19-járvány okozta helyzetből. A jelek szerint az orosz alkotmány módosításáról folytatott országos szavazást is szem előtt tartva – a csütörtökön megkezdődött és július 1-jén záruló voksoláson vasárnap délutánra a jogosultak csaknem 30 százaléka már élt ezzel a jogával – rámutatott, hogy amíg az évszázad elején az orosz költségvetés „krónikus deficittel” küzdött, addig mostanra az ország tartalékai „megötvenszereződtek”, ami lehetővé teszi a járvány miatti gazdasági helyzet által sújtott lakosság és a vállalkozások támogatását.

Nem hiszi, hogy mesterséges eredetű a koronavírus

„Még sokat kell tennünk a gazdaság diverzifikálása érdekében, ám ha az 1990-es évekkel vetjük össze, Oroszország ma egy másik ország” – mondta.

Úgy vélekedett, nincs alap azt feltételezni, hogy az új koronavírus mesterséges eredetű és azt valaki szándékosan szabadította el. Mint mondta, a lényeg most a védekezés rendszerének kiépítése, a nemzetközi összefogás, nem pedig a konfrontáció. Fejtegetésében kitért arra is, hogy szerinte aki úgy gondolta, hogy irányítja a világot, annak a járvány bebizonyította, hogy téved.

A vasárnap közölt hivatalos országos összesítés szerint az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 6791-gyel 634 ezer 437-re emelkedett. Ez 1,1 százalékos napi növekményt jelent és a szám április 29. óta harmadik alkalommal maradt alatta a 7 ezernek. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 32,4 százaléka tünetmentes. Az aktív esetek száma 952-vel 226 ezer 277-re nőtt. A halálozások száma 104-gyel 9073-ra, a gyógyultaké pedig 5735-tel 399 ezer 087-re emelkedett. 

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senior
2020. június 29. 17:24
Jaj, melyik vezető politikust nem tesztelik rendszeresen?
Emmanuel Goldstein
2020. június 29. 12:54
Az agyát kellene vizsgálni, de lehet, hogy csak egy fekete lyukat találnának a helyén...
neociprióta
2020. június 29. 04:43
az orosz bunkerführer.....DDDDDD..emlékeztet valakire , már csak a bajusz hiányzik...LOL
Tatulus
2020. június 28. 23:06
Jelenleg Putyin az egyik normális vezető a világban - egy nagyhatalom élén! Nagy baj lenne, ha történne vele valami, addig, amíg a vezetőváltáshoz nincs megfelelő ember!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!