Szövetségi szinten a CDU-pártfőtitkár Ziemiak felszólította Christine Lambrecht szociáldemokrata igazságügyi minisztert a jogszabály-módosítások kidolgozására. Az SPD-s tárcavezető azonban ellenzi a büntetési tételek szigorítását, és több jogi szakértő is osztja ebbéli vélekedését. Az augsburgi, a tübingeni és a göttingeni egyetem több jogászprofesszor is úgy nyilatkozott, hogy kételkednek a szigorítás hatékonyságában, illetve a megbontanák a német büntetőtörvénykönyv koherenciáját is.
A jelenlegi szabályozás értelmében a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális cselekmények hat hónaptól tíz évig terjedő szabadságveszéssel büntethetők. A gyermek életét veszélyeztető bántalmazás öt évnél nem rövidebb szabadságvesztés-büntetéssel büntetendő, a legmagasabb büntetési tétel 15 év szabadságvesztés-büntetés.
Lambrecht szerint a gyermekek ellen elkövetett pornográf cselekmények nagyon sokfélék lehetnek: akár egy kiskorút ábrázoló kép közzététele is annak számít, illetve a fiatalkorúak és a még épp kiskorúak közötti testi kapcsolat megítélésének nehézségeivel összefüggő szokásos példákat is felemlítette. Ezeknek a cselekményeknek magától értetődően alacsonyabb a büntetési tétele, mint egy szexuális erőszaknak, és fontos, hogy a büntetés is a cselekmény súlyának megfelelően differenciálható legyen. A súlyosabb esetekben a bírói gyakorlat pedig rendszerint a lehető legsúlyosabb büntetéseket szabja ki.